Nemcsak szúfik és tigrisek: Anthony de Mello

de mello

Tony de Mellot általában azokról a kis könyveiről ismerik, amelyekben indiai tanító meséket, bölcsességeket, és hozzájuk kapcsolódó elmélkedéseket gyűjtött össze. A madár dala és A csend szava valószínűleg a legtöbb hívő könyvespolcának örök darabja. Instant vallási bédekkerjeit elsősorban ateistáknak és agnosztikusnak szánta, és ennek ellenére, vagy inkább ezzel együtt a Vatikán nem nézte jó szemmel tevékenységét, hiszen gondolatai gyakran szembementek a katolikus tanítással. 

A jezsuita szerzetes három kötetét is megvettem már, amelyek nem a fent vázolt bölcsességes vonalat viszik végig, hanem egy szemlélődő, imádkozó élet útikönyveiként segíthetik a vallás határmezsgyéjén keresgélőket. A kontemplatív ima, és az annak elsajátítását segítő lelkigyakorlatok világába bevezető munkák sokrétűen használhatóak. Akár saját imaéletünk kialakítására, elmélyítésére is olvashatjuk őket, akár szűkebb közösségünkkel együttműködve is növekedhetünk általuk. Akár konkrét gyakorlatokat keresünk, akár elméletre vágyunk, akár lelki olvasmányt szeretnénk, a Forrás fakad, az Úton isten felé és a Kapcsolat hármasával nagyon jól fogunk járni.

Nem viccből írok ezekről a kötetekről. Egyre többször szembesülök azzal, hogy felnőtt keresztény ismerőseim számára teljesíthetetlen (pontosabban annak vélt) követelmény az imádkozás. A jezsuiták, így de Mello is rendkívül ügyesek abban, hogy elmagyarázzák: bár nagyszerű dolog történik az imában, semmi különöset nem kell tennünk. A Jézus-ima, a szemlélődés vagy a bencések imái jól leírt és körülírt módszerek, amelyekhez bárki nyugodtan fordulhat.

Korábban írtuk: Csotki

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s