Hóban sátrazni! Egy ideje szívesen kipróbálnám, milyen érzés felkelni reggel, és szakadó hóesésben pillantani meg az erdőt. Összecsomagolni, és elindulni a ropogó, friss fehérségben. A romantikus kép főpróbáján kiderült, hogy valószínűleg sokkal komolyabb kihívásról van szó, mint gondoltam. Társszerzőnkkel, Buboval végigmentünk a múltkori Kelet-Mecsek körön. És kint aludtunk. 

Egy erős szombat délutánon érkeztünk meg a félnapos országjárásból Pécsváradra. Sötétedéskor értük el az erdőszélt, és fejlámpák fényénél törtettünk fel a Zengő csúcs alatt párszáz méterrel található erdei pihenőházhoz. Nekem nagyon hosszúnak tűnt az út. Nem vagyok formában, meg aztán az is alapszabály valahol, hogy két napra már közel annyi holmit pakolok, mint egy hétre. Pedig próbálok egyre kevesebb mokkal útnak indulni.

A tanulság az, hogy hidegben tüzet rakni sincs kedvem. A csúcshoz közel már fagyos szél fújt. Te jó ég, mi lett volna itt a mínusz tíz-húsz fokos télben? Hóban? A ház felső szintjére állítottuk fel a sátrat, ami valamelyest védettséget nyújtott a metsző szél ellen. Azt hiszem, megtanultuk, hogy a külső réteget is érdemes ilyenkor felhúzni. Nem tettük meg, így rengeteg hőt vesztettünk. A téli hálózsákok jól szolgáltak, ám valójában nagyon hideg volt. Este bohóckodtunk egy kört a gázfőzővel. Ez valójában nagyon jól sikerült, meleg ételhez jutottunk, amire szükségünk is volt. Egyébként az egész út során problémát jelentett a számomra, hogy polárpulcsiban és kabátban izzadtam, nélküle viszont fáztam. Ha megálltam, fáztam, ha mentem, izzadtam. Örülök, hogy tüdőgyulladás nélkül megúsztam február végét, március elejét.

Hogy milyen táborhely volt a pihenőház? Nagyon jó! Meg is beszéltük Buboval, hogy egy késő tavaszi vagy nyári napon ideális szállás akár sátor nélkül is. Padok és asztalok, tűzrakóhelyek is vannak.

Nehezen jutottunk el odáig reggel, hogy megfőzzük a reggeli kávét. Különösebb reggeli és tisztálkodás nélkül vágtunk neki a csúcsnak, amit perceken belül el is értük. Itt csak annyi időre álltunk meg a szélben, hogy megegyük az otthon csomagolt két csúcscsokit, és alá is ereszkedtünk a hegy meredekebb oldalán. Viszonylag hamar leértünk az útra.

A Zengőhöz vezető gerincen egyébként visszafogott, de szép kilátás tárja fel az északabbra fekvő területeket. Lassan átcsúszunk a tavaszba, ezt számos virág nyílása is jelezte: hunyor, szártalan kankalin és más szép növények kísértek bennünket az út során.

Az erdészet ökológiai szempontból jóval előrébb jár, mint például a mezőgazdaság. A szép, rendezett-gondozott Mecsekben üdítő túrázni. Bár látszik az ember keze munkája, ez számomra egyáltalán nem zavaró. Nagyszerű élmény volt bakancsban végigmenni az őzek, szarvasok és vaddisznók nyomában, időnként érezni a testük szagát, és néha meglátni őket valamelyik hegyoldalon, hogyan figyelnek bennünket.

Örültünk a magára hagyott erdei gépnek. Akár be is indíthattuk volna, és nem tűnt különösebben bonyolultnak ahhoz, hogy akár meg is mozgathattuk volna a sáros lánctalpakat. Mi ilyet persze nem teszünk.

Püspökszentlászló hatalmas élmény volt télen is. Bubo csak pislogott, amikor meglátta, én meg kapásból belecsimpaszkodtam a villanypásztorral bővített vadkerítésbe örömömben. Végigsétáltunk az arborétum mellett, megsimogattuk a pónit, és leültünk a Hettyey-forrás mellé reggelizni. A nap elbújt a felhők mögött, úgyhogy kabátban kellett útnak indulnunk. Ráadásul a turistaházban nem kaptuk meg a szembejövő kirándulók által beígért forró teát sem.

Püspökszentlászló lenyűgöző falu. Mondanám, hogy ha tehetném, ideköltöznék. De hát ideköltözhetnék, és mégse teszem. Valójában nagyon elszigeteltnek tűnik, túl nagy élet nincs benne, és mégis olyan élettel teli. Tényleg lenyűgözve sétáltunk végig az egyutcás településen, hogy elérjük a távlatokban és kilátásban gazdag dombokat, és ismét bevegyük magunkat az erdőbe.

A Püspökszentlászló-Kisújbánya-Óbánya vonalat gondolom senkinek se kell bemutatni. Akinek mégis, annak csak annyit tudok mondani, hogy legalább két-három évszakban érdemes végigjárni a patak völgyét, és rácsodálkozni a másik Magyarországra. Az igazira. Úgy terveztük, hogy Kisújbányán ebédelünk a már sokszor kipróbált Klumpás Konyhán. Szerencsére nyitva is voltak, ahogy egész évben számíthatunk az itteni kenyérlángosra, melegszendvicsre, szörpökre, sörre, kávéra és egyebekre. Nem csak az eljegyzésemkor, a legénybúcsúmon, de egy egyszerű kiránduláson is öröm volt itt megpihenni. Nagy nyeremény ez a hely mindannyiunknak a felfoghatatlanul gyönyörű Kisújbányán.

Óbányán aztán kissé meglepődtünk azon, hogy mit műveltek a patakmederrel. A szemmel láthatóan ökológiai szempontokat is figyelembe vevő patakmeder-felújítás (vagy micsoda) remélhetőleg nem okoz sokkal nagyobb kárt, mint amennyi hasznot hoz a település lakóinak. Csak bízni tudok benne, hogy ezt valóban jól átgondolták.

Óbánya határában stoppolni kezdtünk, és néhány perc alatt fel is vettek bennünket. A mecseknádasdi buszmegállóban vártuk meg a következő buszt, és számos tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Legalábbis én mindenképpen, hiszen Bubo gyakorlott túrázó, ennél sokszor keményebb körülmények között is jól érzi magát. Nagyon ajánlom ezt az útvonalat mindenkinek, érdemes élni az összes kínálkozó lehetőséggel. Nem csak itt, hanem a teljes életút során.

– g –