Ti amúgy mit gondoltok a békéről?

Kemény időket élünk. Még akkor is így van ez, ha ezt szalvétával a kezünkben merjük csak kimondani. Megmondóemberek elemezgetik ideológiai és politikai hovatartozásuktól függően, hogy milyen okok vezettek ide, próbálják értelmezni az értelmezhetetlent, hogy mi van, és a felelős európai gondolkodók imidzsét végleg levetve jósolgatnak arról, hogy mi lesz. Miközben annyi azért tisztán látszik, hogy rohadt nagy baj van, és ebből nem igazán lesz semmi jó.

Felesleges a kérdés, hogy végül is tönkreteszi-e az ember a klímát. Hiszen hát eleve jól kéne bánni a dolgokkal, ugye. Jól kéne bánni a levegővel, mert a levegő a barátunk, azt lélegezzük be. Jól kéne bánni a vízzel, mert a víz a barátunk, azt isszuk. Jól kéne bánni a talajjal, mert hatalmas ajándéka a világunknak, hogy a ledugott magocskából gyümölcsöt adó fa lesz. Hogy van-e a klímaváltozás vagy nincs, bizonyos értelemben semmin se kéne, hogy módosítson. Bizonyos értelemben meg arra kéne buzdítson mindannyiunkat, hogy most azonnal valahogy radikálisan másképp kezdjünk el élni. Ezt meglépni nagyon nehéz, hiszen az alapvetően fővárosi sajtó mémbuborékjában élő emberek teljesen mást képzelnek a létező valóságokról, mint amik azok “valójában”. Az Őrség és a Káli-medence vidékdiznilendje, ahol évente két hétig hosszúszoknyában és lapostalpú cipőben lebattyoghatunk a termelői piacig, hát az nem a valóság. Mindegy is.

A környezeti válsággal párhuzamos, vagy inkább ugyanannak a mély válságnak egy másik aspektusa a politikai-diplomáciai válság. Az erősebb kutya politikája azt diktálja, hogy ha nincsenek beépítve fékek és ellensúlyok (és már nincsenek), akkor előbb-utóbb valamelyik kutya harapni fog. Aki látott már kutyaviadalt kikockázva a Fókuszban, az tudja, hogy sokáig tart, nagyon sok a vér, és sok az áldozat. Nem nagyon éri meg. De a paraszt dobálja be a papírpénzt, tapsol és őrjöng, és végül mindenki úgy érezheti, hogy lejátszottak valami meccset. Csak közben kicsit szarabb lett a világ.

A nagy okoskodás és civakodás közben egyetlen hang mintha nem jutna el a fülünkig. Ez pedig a béke hangja. Megbékélni önmagunkkal, a természettel, az ellenségünkkel. Hogy ezeket lehetne, tulajdonképpen, szeretni is, ha már békét nem tudunk velük kötni. Szeretni a folyót, nem szabályozni és szennyezni. Szeretni a minket rafkósan széthekkelő ellenséget, és tudni, hogy alapvetően rosszul vagyunk összerakva ezzel az egyre fokozódó hangoskodással, és bizonyos pontokon átadni az irányítást a béke követeinek. Hisz rengetegen dolgoznak a békéért. Oda kéne állnunk, és nekünk, akiknek van hangunk, a békéről kéne beszélnünk. Miért is nem tesszük? Szociáldarwinista okoskodások, malthusiánista áltudomány és politológiai félrebeszélés helyett mi volna, ha azt mondanánk, hogy mi, emberek, hát ehhez nem járulunk hozzá. Köszönjük, politikusok, hogy erősek vagytok, de itt mi döntünk most. Arcvesztés nélkül kiszállhattok, mert most mi döntöttünk, és nem kérünk a hadakozásból és acsarkodásból. A békétlenségben és a háborúban nincs semmi szép.

-g-

Hozzá szabad szólni:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s