4-es metróról elfogulatlanul

Eddig a figyelemfelkeltő (kicsit buta) cím, innentől élménybeszámoló fog következni.

Ma este hazafelé a Móricz Zsigmond körtéren gondoltam egyet, és elhatároztam, hogy tesztelem Budapest legújabb büszkeségét, az új metrónkat. Elöljáróban annyit, hogy Budafokon lakom, és hogy a Móriczon nagyon nehéz olyan tömegközlekedési eszközt találni, ami nem hazafele visz engem (a teljesség igénye nélkül a következő járatokkal kb. ugyanannyi idő alatt jutok haza: 7, 33, 114, 47, 18). A négyes metró úgy jön be ebbe a képbe, hogy nagyon gyorsan eljut a Kelenföldi pályaudvarhoz, a felszíni közlekedést pedig egész okosan hozzácsiszolták ehhez az új helyzethez, engem (hogy a saját példámnál maradjak) a pályaudvari átszállás után az utcámnál rak le a busz. Már itt az elején le fogom lőni a poént: 21:15-kor indult el a stopper, és 21:41-kor állt le, ez – gyorsfejszámolás – 26 percet jelent. Bővebben…

Fényképezés = be nem avatkozás

Image

“Miközben hús-vér emberek javában pusztítják önmagukat vagy más hús-vér embereket, a fényképezőgépe fedezékében megbúvó fotós megalkotja a világ parányi elemét, azét a képvilágét, amely alighanem mindannyiunkat túlél majd. A fényképezés: lényegében be nem avatkozás. Részben azért iszonyatos napjaink egyik-másik emlékezetes fotóriporteri fegyverténye (…), mert tudjuk, milyen kézenfekvő ma a fényképet választani azokban a helyzetekben, amikor a fotós a fénykép és az élet között választhat. Aki beavatkozik, az nem tud megörökíteni; aki megörökít, az nem tud beavatkozni. Aki fényképez, azt úgy érdeklik a dolgok, amint vannak, változatlan status quo-jukban (legalábbis addig, amíg meg nem születik a “jó” kép), más szóval: a fényképész cinkosságba kerül mindazzal, ami érdekessé, fotózásra érdemessé teszi a témát – még ha ez az érdekesség egy másik ember szenvedése vagy balszerencséje is”

A fénykép csak illusztráció! – forrás: 444.hu / Prison Photography Idézet: Susan Sontag – A fényképezésről Kiemelések tőlem.

Így vesztettük el az eget

Image

Minden nyárnak megvan a maga utolsó estéje. Nem kell, hogy az augusztus 31-i este legyen, valamikor egyszerűen csak tudja az ember, hogy ez itt az utolsó, és holnaptól már valami más lesz. Engem ez az idei utolsó este egy dombtetőn ért, Budafok legmagasabb pontján, ahol jobbára az egész várost be lehet látni. Két barátommal voltunk ott fent a dombtetőn, fejenként két sörrel, meg egy laptoppal. Ez így persze kicsit az idill ellen megy, mert hát mennyivel jobb, ha mondjuk gitárral csináljuk a hangulatot, és nem a nullásokból és egyesekből generált értelmes zajjal, de hát mindent nem lehet.

Éjfél felé már kicsit nyafogtam. Hogy holnap elkezdődik ez a borzasztó mókuskerék, jó lenne ma még egy utolsót aludni. A barátaim nyaggattak, hogy maradjak még, éljük meg most ezt a pillanatot, hallgassuk még végig a playlistet stb. Néztük az eget: épp kelő Hold, csillagok, már amennyi mindebből látszik itt Budapesten, de valamennyi azért még látszik. És ahogy így néztünk ki a fejünkből, Észak felől egyszer csak kék fénycsóvák villantak fel, ritmusosan, újra és újra, mindenféle irányokba. Bővebben…

Újabb száz év

Tegnapelőtt ért véget Magyarország történelmének harmadik legnagyobb cserkésztábora, a Nemzeti Nagytábor. A táborba az ország, sőt, a Kárpát-medence minden tájékáról érkeztek cserkészek, hogy megünnepeljék a mozgalom száz éves magyarországi fennállását. Az alkalom hatalmas. Ahogy az egyik nyitóbeszédben is hallhattuk: a Szent István által alapított ezeréves Magyarország történelmében száz év nem kis idő. Nyilván fontos volt hát mindannyiunk számára, hogy méltóképpen megünnepelhessük ezt a centenáriumot.

1078807_10151777262162558_1510450011_o Bővebben…

Ember a természetben

Image

Valahogy úgy alakult, hogy ezt a nyaramat jobbára táborokban töltöm. Egy ideig féltem: milyen lesz majd egy nyáron keresztül táskából élni, minden este földön aludni. Aztán az itthonlét rövid napjaiban észrevettem: már jobban szeretek a földön aludni, mint az ágyban. Tudom, elég vad ez, és nem is tagadom, kicsit talán kocka lettem, ha a természetben létről van szó, de nekem egyszerűen többet számít az, hogy tücsökciripelésre, csillagok alatt alhatok el, miközben baldahinul mindenféle füvek és bokrok hajlanak felém, mint az, hogy viszonylagos kényelemben és biztonságban lehetek a négy fal között. Bővebben…