Vitték, vitték

Grundaktiv_Vilaghaboru

Néhány évvel ezelőtt láttam egy beszélgetést a Duna Tv-n. Egy szobrász és valamilyen szakértő arról vitatkoztak, milyen szobrokat volna egyáltalán érdemes készíteni, kiállítani, és ha már kiállítjuk, hova állítsuk, egyáltalán. Járom, és nem csak járom, figyelem az országot (amazt is, emezt is). Ezek a világháborús emlékművek gyakran felbosszantanak, minek ez a sok emlékmű, ahová lépek, ott emlékmű terem.  Bővebben…

Süti helyett forró tea

December 28-án ünnepelte a Magyar Cserkészszövetség fennállásának századik évfordulóját. Luc Panissod, a WOSM főtitkára ez alkalomra küldött videójában azt üzente az Országházban ünneplő cserkészeknek: mindenki hajtson végre egy jócselekedetet, vagyis legalább egy emberrel tudassa az örömhírt, hogy száz éves a magyar cserkészet. Néhány cserkésztestvérünk e jótett egy egész különleges formáját választotta: az eredetileg az ünneplő közönségnek szánt forró teából tetemes mennyiség maradt fenn — innen jött a teaosztás gondolata, melyet a rendezvény végéig kitartó mintegy 20 cserkész (a 25. sz. Szent Imre és a 903. sz. Prohászka Ottokár Cserkészcsapatból) végre is hajtott a Kálvin téren.

Img_3188

Bővebben…

Az én történetem

A cserkészettel először egy egri osztálykiránduláson találkoztam. Addig csak annyit gondolhattam az egészről, amennyit a hittanórák vagy más dolgok okán a cserkészotthonban tett rövid látogatások alatt tapasztaltam: hogy a cserkészet egy régi, penész-szagú, nagyonkeresztény valami, néhány szerencsétlen unatkozó kölyök szürke elfoglaltsága, egy olyan közösség, aminek nem szívesen lennék a tagja. Aztán a már említett osztálykiránduláson odajött hozzánk egy csapatnyi cserkész, hogy nem szeretnénk-e velük számháborút játszani, mi pedig igent mondtunk. Akkor bántam meg, hogy nem lettem már évekkel korábban cserkész, hogy nem léptem be ebbe a közösségbe, amit csomó kedves, vidám és talpraesett fiatal alkot, remek célokkal és remek elfoglaltságokkal.

Img_9922

  Bővebben…

Tirol

Img_9700

Valószínűleg csak illúzió, hogy az előnyösebb számokkal jellemezhető helyek boldogabbá teszik az embert. Valószínűleg az évi több turistával büszkélkedhető városok nem okoznak sokkal nagyobb esztétikai élményt, és valószínűleg a magasabb hegyek vagy a zöldebb fű nem vonják automatikusan maguk után az élvezetesebb túrát. A szépséget ugyanúgy megtalálhatja bárki egy magyar város legrégebbi utcái között, és a Mátrában ugyanúgy lehet komoly (sokszor sokkal nagyobb) élményekkel gazdagodni, mint ahogy többezer méteres hegyek között is. Valamiért azonban talán mégiscsak érdemes világot látni. Érdemes elmenni messzibb helyekre, érdemes beszélni az ottani emberekkel, érdemes bepillantást nyerni az életükbe. Nem is tudom, hogy miért. Talán inkább csak remélem, hogy érdemes.

Bővebben…

Biciklivel a Szentendrei-szigeten

Szentendre

Néhány napja, a szünidőre való tekintettel, és a képernyő előtt eltékozolt nyár rémétől hajtva felkerekedtünk néhány barátommal, hogy körbetekerjük a Szentendrei-szigetet. Már a találkozási pontnál kiderült, hogy nem jár a HÉV (illetve csak egy rövid szakaszon, de arra meg sajnáltuk a pénzt), tehát elhatároztuk, hogy az oda-vissza utat is biciklivel tesszük meg, így az eredetileg hetven kilométeresre tervezett kirándulás egy laza százas túrává hízott. A szigetet könnyen és viszonylag hamar megtaláltuk, a Duna-menti bicikliúton ez nagyon könnyű feladat, ráadásul nagy élmény is, mivel a folyó ezen szakasza (is) gyönyörű, az út szép ártéri “erdőkön” vezet keresztül. Tahitótfalunál átkeltünk az egyetlen szigetre vezető Duna-hídon, és az első baloldali úton lekanyarodva máris találtunk egy remek reggelizőhelyet egy mezőn. Bővebben…

A Szent Amand kápolna

Szent_amand_kapolna

Első pannonhalmi éveim egyik kiemelkedő kalandja volt, amikor egy délután az egyik osztálytársam odajött hozzám, és csillogó szemmel elkezdte mesélni, hogy elment biciklizni a környéken lévő dombokon, és az egyik ilyen dombon, egy kisebb bozótos erdő kellős közepén talált egy nagy régi, elhagyatott épületet – valami kriptát, vagy valami ilyesmit. Másnap hárman is felkerekedtünk, hogy mi is megtekinthessük a nagy felfedezést. Elindultunk az erdőben – sűrű erdős és tisztás részek egymást követték, és bár én néhány kanyarral később már azt sem tudtam, hogy hol vagyunk, szakavatott osztálytársunk tétovázás nélkül vezetett minket, és az egyik kanyar után hirtelen fel is tűnt egy bozótossal benőtt domb, tetején néhány fenyővel. Magamtól biztos soha nem vettem volna észre, de a sűrűn összenőtt bokrokon keresztül egy helyen kis ösvény indult, és pár perccel később mind a hárman megpillantottuk a romos kápolnát.

Bővebben…