Így vesztettük el az eget

Image

Minden nyárnak megvan a maga utolsó estéje. Nem kell, hogy az augusztus 31-i este legyen, valamikor egyszerűen csak tudja az ember, hogy ez itt az utolsó, és holnaptól már valami más lesz. Engem ez az idei utolsó este egy dombtetőn ért, Budafok legmagasabb pontján, ahol jobbára az egész várost be lehet látni. Két barátommal voltunk ott fent a dombtetőn, fejenként két sörrel, meg egy laptoppal. Ez így persze kicsit az idill ellen megy, mert hát mennyivel jobb, ha mondjuk gitárral csináljuk a hangulatot, és nem a nullásokból és egyesekből generált értelmes zajjal, de hát mindent nem lehet.

Éjfél felé már kicsit nyafogtam. Hogy holnap elkezdődik ez a borzasztó mókuskerék, jó lenne ma még egy utolsót aludni. A barátaim nyaggattak, hogy maradjak még, éljük meg most ezt a pillanatot, hallgassuk még végig a playlistet stb. Néztük az eget: épp kelő Hold, csillagok, már amennyi mindebből látszik itt Budapesten, de valamennyi azért még látszik. És ahogy így néztünk ki a fejünkből, Észak felől egyszer csak kék fénycsóvák villantak fel, ritmusosan, újra és újra, mindenféle irányokba. Bővebben…