“Miközben hús-vér emberek javában pusztítják önmagukat vagy más hús-vér embereket, a fényképezőgépe fedezékében megbúvó fotós megalkotja a világ parányi elemét, azét a képvilágét, amely alighanem mindannyiunkat túlél majd. A fényképezés: lényegében be nem avatkozás. Részben azért iszonyatos napjaink egyik-másik emlékezetes fotóriporteri fegyverténye (…), mert tudjuk, milyen kézenfekvő ma a fényképet választani azokban a helyzetekben, amikor a fotós a fénykép és az élet között választhat. Aki beavatkozik, az nem tud megörökíteni; aki megörökít, az nem tud beavatkozni. Aki fényképez, azt úgy érdeklik a dolgok, amint vannak, változatlan status quo-jukban (legalábbis addig, amíg meg nem születik a “jó” kép), más szóval: a fényképész cinkosságba kerül mindazzal, ami érdekessé, fotózásra érdemessé teszi a témát – még ha ez az érdekesség egy másik ember szenvedése vagy balszerencséje is”