Hankiss

Mindig válság volt, idézi Hankiss 2011-ben Hamvas Bélát. Mikor Hankiss meghalt, arra gondoltam, mi lesz a facebookon. Jósolni értelmetlen, mert nem az lett. Hiszen a legtöbben azt se tudták, ki volt ő. Azok közé tartozott, akikre érdemes volt odafigyelni. Örök karnevál, vagy örök haláltánc? Nem tudjuk.

Remélem, hogy önöknek sikerülni fog. Nekem már nem valószínű.

Köszi, hogy kaland lehet az életem és viszlát.

-g-

Forrásépítők

forras_grundaktiv

Számomra az egyik legbiztosabb jele annak, hogy létezik a világban a jó (úgy objektíve): vannak emberek, ha nem is sokan, akik járják az erdőt-hegyet, és kiépítik a forrásokat. Ez szerintem sokkal izgalmasabb, mint hogy ki milyen tracket nyom a facebookon, mire mozdul rá a közéletben vagy a politikában. Amikor az erdőben járva odatérdelek egy forráshoz, hogy a tiszta, iható vízből merítsek, mindig elképzelem az egykor itt térdelő építőt, amint formát ad a forrásnak, elérhetővé teszi azt minden ember számára, aki valaha erre fog járni. Ők majd, mint én, letérdelnek, és isznak.

Kagylók

leonardo_da_vinci_grundaktiv-1

Állítólag Leonardo a hegyekben sétálva kagylókat talált, és rögtön le is írta magának: nyilvánvalóan egykor tenger hullámzott ott. Elég magányos fickó lehetett (ezt életrajzírói is megerősítik), hiszen a többiek még évszázadokkal később is az angyalok játékának tekintették ezt a természeti anomáliát.

leonardo_da_vinci_grundaktiv-1-2

Nem irigylem őt. Ott állni a középkor és a modern határán — na ez biztosan kicsinálja az embert. Teljesen egyértelmű, hogy soha nem tudhatja, jó-e az, amit ő lát. Mármint: úgy van-e, és hát etikailag, szabad-e egyáltalán neki ezt így látni? Nem lesz-e az egész éppen emiatt még rosszabb?

-g-

YOLO

Yolo_grundaktiv

Az emberi létet elszegényíti, ha helyét átveszi a reprezentáció, és az életet önmaga szemlélésére kárhoztatják. […] Abban a közegben, amelyben az életet már nem megélik, hanem csak reprezentálják, mintegy “megbízásból” élnek az emberek, akár a színészek, amikor egy-egy fiktív életet testesítenek meg a színpadon vagy a képernyőn. […] A kulturális termékek reklámjai és divatjai ma komolyan akadályozzák a független egyéniségek kialakulását, akik képesek volnának maguktól megítélni, hogy mit kedvelnek, mit csodálnak, mit találnak kellemetlennek,  félrevezetőnek vagy ijesztőnek. A világkultúra nem gazdagítja az egyént, hanem elbutítja, megfosztja józanságától és szabad akaratától: nyájszellemű reakciókat, feltételes reflexeket váltanak ki benne az uralkodó “kultúra” jelenségei, pontosan úgy, ahogy az etetést jelző csengő hatott Pavlov kutyáira. […] Turisták milliószám keresik fel a Louvre-t, az Akropoliszt, a szicíliai görög amfiteátrumokat. […] Nem a “magas kultúra” iránti igazi érdeklődés motiválja a nagy múzeumok és klasszikus történelmi emlékművek tömeges látogatását, hanem a puszta sznobizmus, tundiillik egy tisztességes posztmodern turistának feltétlenül el kell jutnia azokra a helyekre. Csakhogy ez a fajta turizmus nem kelt érdeklődést bennük a múlt és a klasszikus művészet iránt, hanem minimális erőfeszítés árán felmenti őket azok alapos megismerése és tanulmányozása alól. Egyetlen gyors pillantással megszerezhető a jó kulturális lelkiismeret. A “szórakozást kereső” turistáknak ezek a látogatásai meghamisítják az említett múzeumok és emlékművek igazi jelentését, és a tökéletes turista egyéb penzumaihoz hasonítják: ahhoz, hogy Olaszországban pastát kell enni és tarantellát táncolni, Andalúziában flamencóra és cante jondó-ra kell tapsolni, Párizsban pedig meg kell kóstolni az escargot-t, és el kell jutni a Louvre-ba és a Folies Bergère egyik előadására.

Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció című könyvéből

Sent from my Samsung Galaxy Tab (haha)