Folyami katicák

vizlepcso_grundaktiv

Megint téma a harlekinkatica Magyarországon. Egyáltalán nem szeretnék azok közé tartozni, akik hangosan szakértőzésbe kezdenek, és azt mondják, ha-ha. Próbálok teljes emberi életet élni, és mostanában épp a Dunát, úgy általában a folyókat másképp újraképzelő emberekkel igyekszem együttérezni. Hogy miért jó, ha nincs ligeterdő, miért jó, ha mély a meder, miért jó okosabban. A harlekinkatica elterjedéséről két dolgot mondanak. Bővebben…

Így vesztettük el az eget

Image

Minden nyárnak megvan a maga utolsó estéje. Nem kell, hogy az augusztus 31-i este legyen, valamikor egyszerűen csak tudja az ember, hogy ez itt az utolsó, és holnaptól már valami más lesz. Engem ez az idei utolsó este egy dombtetőn ért, Budafok legmagasabb pontján, ahol jobbára az egész várost be lehet látni. Két barátommal voltunk ott fent a dombtetőn, fejenként két sörrel, meg egy laptoppal. Ez így persze kicsit az idill ellen megy, mert hát mennyivel jobb, ha mondjuk gitárral csináljuk a hangulatot, és nem a nullásokból és egyesekből generált értelmes zajjal, de hát mindent nem lehet.

Éjfél felé már kicsit nyafogtam. Hogy holnap elkezdődik ez a borzasztó mókuskerék, jó lenne ma még egy utolsót aludni. A barátaim nyaggattak, hogy maradjak még, éljük meg most ezt a pillanatot, hallgassuk még végig a playlistet stb. Néztük az eget: épp kelő Hold, csillagok, már amennyi mindebből látszik itt Budapesten, de valamennyi azért még látszik. És ahogy így néztünk ki a fejünkből, Észak felől egyszer csak kék fénycsóvák villantak fel, ritmusosan, újra és újra, mindenféle irányokba. Bővebben…

Ökológia a buszon

okologia_grundaktiv2

Vannak ezek a helyközi buszok, általában a közepesen rossz állapotú járművek járják a falusi meg pusztai utakat. Délután négykor tele vannak iskolatáskás gyerekekkel, akik napköziszagúan indulnak hazafelé a környező falvakba. Leghátul marad hely, oda ülök, így belátom az egész rázkódó dobozt. Ki mit csinál. Elunom hamar, mert a legjobb esetben is csak nevetgélve, egymást ugratva beszélgetnek néhányan, mások a telefonjukat tapogatják. Én elindítom a tabletemen az új Moby albumot, és elcsodálkozom, mennyire jó háttérzenéje ez a valóságnak. Ráz ez a rohadt busz, úgyhogy csak néhány perccel később veszem elő a könyvem, miután akklimatizálódtam. Az ablakokat hamar belepi a pára, kilátni úgysem lehet. A vizes élőhelyekről olvasok éppen. Bővebben…

Valóság a lurkóknak

hatarozokonyvek_grundaktiv

Ha visszagondolok, úgy 12-14 éves koromig nem láttam éneklő, táncoló, festő, szavaló, író felnőttet. Az iskolai és városi rendezvényeken rendre gyerekek mondták el a nemze-tidalt, a templomban (ez későbbi sztori) gyerekek olvasták fel szótagolva az olvasmányt meg a könyörgéseket, és a rajzórán kívül nem létezett vízfesték, zongorázni pedig csak az énektanár tudott. Emlékszem a megdöbbenésemre, amikor megtudtam, hogy az akvarell egy komoly dolog, amivel bácsik és nénik egész jó képeket hoznak létre. Hol volt még akkor a művészet!  Bővebben…

A modern nő behódolása

grundaktiv_chesterton_outline_of_sanity

Minden arra mutat, hogy az ősi konfliktus mindenki számára nyilvánosan, csendesen és váratlanul véget ért: a két nem közül az egyik hirtelen behódolt a másiknak. A huszadik század kezdetén, tehát az elmúlt évek során a nő nyilvánosan megkövette a férfit. Komolyan és hivatalosan beismerte, hogy a férfinak mindvégig igaza volt: a nyilvános helyek (tehát a parlament is) valóban sokkal fontosabbak, mint a magánház, a politika pedig nem csupán ürügy a sörivásra (ahogy korábban a nők tartották), hanem olyan ünnepélyes szentség, amely előtt az új női imádóknak is térdet kell hajtaniuk. A nő elfogadta, hogy a kocsmákban ülő beszédes hazafiak nemcsak bámulatosak, de egyenesen irigylendők, a beszélgetés nem időpocsékolás, és ezért (igen, ennek szigorú következményeként) a kocsmázás sem pénzpocsékolás. Mi, férfiak, valamennyien úgy nőttünk föl, hogy hogy feleségeink és anyáink, nagyanyáink és nagynénéink kórusban zúdították panaszaikat kedvteléseinkre, mint a sport, a kocsma és a politika.

– G. K. Chesterton: Mi a baj a világgal?

Korábban írtuk: A bajtársiasságról

Vitték, vitték

Grundaktiv_Vilaghaboru

Néhány évvel ezelőtt láttam egy beszélgetést a Duna Tv-n. Egy szobrász és valamilyen szakértő arról vitatkoztak, milyen szobrokat volna egyáltalán érdemes készíteni, kiállítani, és ha már kiállítjuk, hova állítsuk, egyáltalán. Járom, és nem csak járom, figyelem az országot (amazt is, emezt is). Ezek a világháborús emlékművek gyakran felbosszantanak, minek ez a sok emlékmű, ahová lépek, ott emlékmű terem.  Bővebben…