Ennél szebb és igazabb dolgot aligha találhatunk a nagy internetben.
-g-
Magyarország címkéhez tartozó bejegyzések
A MÁV megint meghúzta a váratlant
Aki vidékről ingázik Budapestre, vagy valaha járt be huzamosabb ideig, biztosan találkozott már a reggeli csúcsforgalommal a síneken. Nem új dolog ez, az agglomeráció megtámadja Budapestet, valószínűleg hasonlóan működik a történet minden nagyvárosban Európa szerte. Az már korántsem természetes, hogy a tömegközlekedésért mennyire magas árat kérnek hazánkban, de lendüljünk túl ezen is, drága a bérlet, kifizettük, használjuk az igen magas színvonalú szolgáltatást, ahol ha szerencséd van, s különösen jó napot indítasz, nem folyik alád sem magzatvíz, sem hajléktalan ürülék vagy egyéb nyalánkság. A vonat késik ugyan 20-25 percet, a ruhádat összeizzadtad, s még csak fél 8 van, de fő az optimizmus.
A MÁV előhúzta a fehér nyulat a cilinderből, mától úgymond emelik az utazás presztízsét, s — felütés, dobpergés — 150 Ft-os extra árat fizettetnek mindenkivel, akik gyors vagy sebes vonatra szállnak. Hiszen látják ám, hogy a postán is drágább a gyorsabb, meg a GLS-nél, Ebay-nél is valami additional fee vonatkozik azokra a termékekre, amelyek helyvektorának első deriváltja nagyobb. El tudom képzelni egyébként a nagyvállalati környezetet, ahol Dr. Balogh Róbert költséggazda leszól telefonon Franciskáék csoportjának, hogy nézzék már meg ugyan Vanczáknéval, miként lehetne a többi, sikeres vállalathoz hasonló módon még egy kis bevételre szert tenni. Vanczákné kis csapata előretör, megmutatja főnökének, hogy webkettes skillekkel felvértezve ő majd megtalálja az aranytojást tojó tyúkot. Vanczákné kitüntetve, Franciska kapálózik, hogy az ő ötlete volt valójában, majd mindketten beírják az önéletrajzukba, hogy shiker. Nézzünk is egy példát rögtön, üljünk rá a szopórollerre és guruljunk körbe.
Dusev-Janics Natasa
Külföldre költözött magyarok történeteit mutatja be a HVG új sorozatában. Az emigrálást választó hazánkfiai saját élményeikről, hogyanokról, miértekről mesélnek, benyomásaikat saját, blogposztra hajazó szövegként publikálják, amikhez bárki hozzászólhat, kapargathatja, köpködheti. Nem mennék bele, hogy mennyire veszélyes dolog egy ilyen széria indítása, hiszen nyilván nem azok az emberek fognak beszámolni a csodáról, akik a rövidebbet húzták egy-egy ilyen váltáskor. Az olvasónak az a tévképzete támadhat, ami egyébként Magyarországon amúgy is jellemző: odakint minden könnyebb, jobb, boldogabb.
Egy országra nem a nemzetközi helyzet és nem a történelem elrendelése mondja ki a halálos ítéletet, hanem az emigrációt választó fiataljai. Az elit feladata, hogy erősítse az ország azon értékeit, melyek reményt adnak a maradásra. Sajnos hosszabb ideje ennek az ellenkezője történik.
Benei Péter fenti bevezetőjét olvasva hosszú percekig csak ültem megdermedve. Lassanként belegondoltam, hogy mi is történik idehaza, s ami még fontosabb: mire lehet számítani, mik a kilátások? Miközben ezen agyaltam, úgy döntöttem, továbbolvasom a cikket – Benei épp erre adott egy lehetséges magyarázatot.
Miért dönt úgy egy fiatal, tehetséges és sikeres magyar, hogy más országban kezd teljesen új életet? Legtöbben azt a választ adják, hogy a pénzügyi okok miatt: jobbak a fizetések. Ez igaz, de indoknak kevés. Csupán a teljes kilátástalanság esetén lesz az emigráció legfontosabb mozgatórugója a pénz.
Kiemelés tőlem. Ha lehetne, három és félszer aláhúznám a kilátástalanság szót.
Nézzünk magunkba őszintén, vajon ki az, akit soha egyszer sem szédített meg a Bajorországból, Kanadából vagy az USÁ-ból hazalátogató ismerős, rokon beszámolója a kinti csodás lehetőségekről, a tejjel-mézzel folyó Kánaánról, a kedves egyszerűségről, ahol dolgozni nem kell, de dől a pénz és ezen felül mindenki boldog, a kutyák vécébe szarnak és illatosat. Meghallgattuk a mesét, elosztottuk hárommal, majd gyököt vontunk, de még így is igen csábító lehetőség maradt. A mérleg másik oldalán ott volt a család, a barátok és – talán egyesek most nevetnek egy nagyot – a Haza, az Otthon érzése. Talán nem csak egyesek nevetnek az utóbbi kettőn, talán már én is, nem tudom.
Vajon változott valami az elmúlt években a fiatalság jövőképével kapcsolatban? Betudható-e minden a válságnak? Fájnia kell-e az ország józanabbik felének az, ami a részegebbiknek fáj?
A családvállalás a vadvízi evezés szintjére került. Ha szerencséje van, nem süllyed el az ember. Könnyedén szeretném eldönteni, hogy a Hírcsárdát vagy az Indexet olvasom. Hiszem, hogy egy értelmes országban nem mosódhat össze a kettő.
A közélet végletesen szürreális hírekkel van tele. Az egyszeri újságolvasó, de még a rutinosabbak sem tudják néha eldönteni, hogy a hivatalos kormányzati kommunikációt vagy egy vicclapot olvasnak.
A legrosszabb az egészben az, hogy valószínűleg mindenfajta megoldás elkésett és hiábavaló. Ha már egy ilyen posztot írtam, illene azzal befejeznem, hogy mindennél fontosabb lenne, hogy ezt a növekvő elvándorlási tendenciát megállítsuk, hogy itthon tartsuk a fiatalokat és a friss diplomásokat, a felnőtt életüket épphogy elkezdő adófizetőket. Csak hát ott, ahol a társadalom két fontos pillére, az egészségügy és az oktatás is romokban hever, erre se energia, se pénz nincs. A politika kötelező megfelelés a minősítő cégeknek, az IMF-nek, az EU-nak, a piacnak, majd végül és utolsó sorban az itt élő embereknek. Szeretném hinni, hogy az ország polgárai ezt a kettős/hármas helyzetet érezték, amikor a jelenlegi vezetőknek teljes szabadságot, 2/3-os többséget voksoltak két éve. Nem kis feladat.
Elég önző viszont az individuum ahhoz, hogy az egész ország helyett első körben csak a saját és a szerettei jövője érdekelje, s ezen cél elérésében opcionálisan helyet kaphat a külföldi élet lehetősége is. Az vesse az első követ, aki.
Benei Péter cikke itt érhető el teljes terjedelmében.
Fotó: dehir.hu
Nincs több filmes világpremier idehaza
A Sony Pictures, a 20th Century Fox és a Warner Bros. Pictures együtt jelentette be, hogy nem lesz több filmes világpremiere Magyarországon. A döntéshez több amerikai stúdió is csatlakozhat a közeljövőben. Az ok nagyon egyszerű: az utóbbi időkben készült kalózmásolatok nagy része Magyarországról került fel a netre, s ez nem tetszik a tengerentúliaknak. Hozzáteszem, teljes joggal, még akkor is, ha csak kamerás verzióról van szó. Ezek a változatok úgy készülnek, hogy Teca néni bemegy a premierre az Aréna moziba, beállítja az állványt és a készüléket a sötétbe, s felveszi vele a vásznat. Mondanom sem kell, hogy ezek mind hangban, mind pedig képi minőségben katasztrofálisak, még egy egyszerű 19 colos monitoron is botrányosan rosszak. Aki ilyen minőségben néz filmet, az egyéb galádságokra is képes.
De honnan tudjuk, ki töltötte fel az első illegális kópiát?
Véleményem szerint két módon lehet azonosítani azt, hogy honnan töltötték fel a filmeket, az egyik triviális: IP cím alapján. Ez azonban semmiképp nem mondja meg, hogy a másolatok hol készültek, márpedig az Index cikke szerint vagy az Arénában, vagy a Lurdy-ban. Másik lehetőség a vízjel, aminek technológiai hátterébe most nem mennék bele, röviden elég tudni róla annyit, hogy a képi anyagba olyan extra információkat rejtünk, amik alapján azok azonosíthatóak, viszont a néző ebből semmit nem vesz észre. A vízjel általában robosztus, vagyis a legtöbb manipulációra és tömörítési eljárásra, vágásokra immunis. Valószínűleg ezt az eljárást alkalmazzák is a stúdiókban, de feltehetően nem akarnak a világ minden mozijához külön vízjelet gyártani (tipp).
Vajon a vízjel megmarad a kamerával felvett anyagon is? Ezt igen erősen kétlem, ez már egy olyan “transzformációja” az eredetinek, ami meglehetősen durva, befolyásolják az egyenetlen fényviszonyok, stb. Ha viszont nem, akkor hogyan sikerül beazonosítani, hogy Magyarországon lett felvéve az anyag? IP alapján nem lehet mozit behatárolni (nyilván nem a helyi meki wifijén töltik fel), de még csak országot se, gondoljunk csak az anonym proxykra.
Nekem speciel nem fáj, hogy két nappal később nézem meg a Harry Pottert, de az országnak egy elég nagy blamázs. Mi történik itt, emberek?
Kontentek az elmúlt pár hétből
Három videót hozok nektek így vasárnap estére. Nem új tartalom egyik sem, azonban könnyen el lehetett siklani felette, ha valaki nem ült napi szinten az internet közelében. Elsőként David Frost beszélget Julian Assange-zsal a WikiLeaks-ről, titkokról és egyebekről. Angol nyelvű, 24 perces interjú.
Ha ez megvan, akkor jöhet egy kis levezető.
