Ennél szebb és igazabb dolgot aligha találhatunk a nagy internetben.
-g-
Ennél szebb és igazabb dolgot aligha találhatunk a nagy internetben.
-g-
Aki vidékről ingázik Budapestre, vagy valaha járt be huzamosabb ideig, biztosan találkozott már a reggeli csúcsforgalommal a síneken. Nem új dolog ez, az agglomeráció megtámadja Budapestet, valószínűleg hasonlóan működik a történet minden nagyvárosban Európa szerte. Az már korántsem természetes, hogy a tömegközlekedésért mennyire magas árat kérnek hazánkban, de lendüljünk túl ezen is, drága a bérlet, kifizettük, használjuk az igen magas színvonalú szolgáltatást, ahol ha szerencséd van, s különösen jó napot indítasz, nem folyik alád sem magzatvíz, sem hajléktalan ürülék vagy egyéb nyalánkság. A vonat késik ugyan 20-25 percet, a ruhádat összeizzadtad, s még csak fél 8 van, de fő az optimizmus.
A MÁV előhúzta a fehér nyulat a cilinderből, mától úgymond emelik az utazás presztízsét, s — felütés, dobpergés — 150 Ft-os extra árat fizettetnek mindenkivel, akik gyors vagy sebes vonatra szállnak. Hiszen látják ám, hogy a postán is drágább a gyorsabb, meg a GLS-nél, Ebay-nél is valami additional fee vonatkozik azokra a termékekre, amelyek helyvektorának első deriváltja nagyobb. El tudom képzelni egyébként a nagyvállalati környezetet, ahol Dr. Balogh Róbert költséggazda leszól telefonon Franciskáék csoportjának, hogy nézzék már meg ugyan Vanczáknéval, miként lehetne a többi, sikeres vállalathoz hasonló módon még egy kis bevételre szert tenni. Vanczákné kis csapata előretör, megmutatja főnökének, hogy webkettes skillekkel felvértezve ő majd megtalálja az aranytojást tojó tyúkot. Vanczákné kitüntetve, Franciska kapálózik, hogy az ő ötlete volt valójában, majd mindketten beírják az önéletrajzukba, hogy shiker. Nézzünk is egy példát rögtön, üljünk rá a szopórollerre és guruljunk körbe.
Külföldre költözött magyarok történeteit mutatja be a HVG új sorozatában. Az emigrálást választó hazánkfiai saját élményeikről, hogyanokról, miértekről mesélnek, benyomásaikat saját, blogposztra hajazó szövegként publikálják, amikhez bárki hozzászólhat, kapargathatja, köpködheti. Nem mennék bele, hogy mennyire veszélyes dolog egy ilyen széria indítása, hiszen nyilván nem azok az emberek fognak beszámolni a csodáról, akik a rövidebbet húzták egy-egy ilyen váltáskor. Az olvasónak az a tévképzete támadhat, ami egyébként Magyarországon amúgy is jellemző: odakint minden könnyebb, jobb, boldogabb.
Egy országra nem a nemzetközi helyzet és nem a történelem elrendelése mondja ki a halálos ítéletet, hanem az emigrációt választó fiataljai. Az elit feladata, hogy erősítse az ország azon értékeit, melyek reményt adnak a maradásra. Sajnos hosszabb ideje ennek az ellenkezője történik.
Miért dönt úgy egy fiatal, tehetséges és sikeres magyar, hogy más országban kezd teljesen új életet? Legtöbben azt a választ adják, hogy a pénzügyi okok miatt: jobbak a fizetések. Ez igaz, de indoknak kevés. Csupán a teljes kilátástalanság esetén lesz az emigráció legfontosabb mozgatórugója a pénz.
A közélet végletesen szürreális hírekkel van tele. Az egyszeri újságolvasó, de még a rutinosabbak sem tudják néha eldönteni, hogy a hivatalos kormányzati kommunikációt vagy egy vicclapot olvasnak.
Véleményem szerint két módon lehet azonosítani azt, hogy honnan töltötték fel a filmeket, az egyik triviális: IP cím alapján. Ez azonban semmiképp nem mondja meg, hogy a másolatok hol készültek, márpedig az Index cikke szerint vagy az Arénában, vagy a Lurdy-ban. Másik lehetőség a vízjel, aminek technológiai hátterébe most nem mennék bele, röviden elég tudni róla annyit, hogy a képi anyagba olyan extra információkat rejtünk, amik alapján azok azonosíthatóak, viszont a néző ebből semmit nem vesz észre. A vízjel általában robosztus, vagyis a legtöbb manipulációra és tömörítési eljárásra, vágásokra immunis. Valószínűleg ezt az eljárást alkalmazzák is a stúdiókban, de feltehetően nem akarnak a világ minden mozijához külön vízjelet gyártani (tipp).
Három videót hozok nektek így vasárnap estére. Nem új tartalom egyik sem, azonban könnyen el lehetett siklani felette, ha valaki nem ült napi szinten az internet közelében. Elsőként David Frost beszélget Julian Assange-zsal a WikiLeaks-ről, titkokról és egyebekről. Angol nyelvű, 24 perces interjú.