Szösszenet

[Mobilról.]

Elég nehéz komolyan venni azokat a fiatal politikusokat, akik két pártesemény hirdetése között rigorózusan megosztanak egy-egy “Ha hahaha-val kezdődik egy ismeretlen feladótól érkező üzenet, akkor ne nyissad meg, mert VÍRUSOS lehet!!!!!!” blokkot. Vagy egy véres bálnát, esetleg 3 Bandhi (!) idézetet.

Dusev-Janics Natasa

Janics

Külföldre költözött magyarok történeteit mutatja be a HVG új sorozatában. Az emigrálást választó hazánkfiai saját élményeikről, hogyanokról, miértekről mesélnek, benyomásaikat saját, blogposztra hajazó szövegként publikálják, amikhez bárki hozzászólhat, kapargathatja, köpködheti. Nem mennék bele, hogy mennyire veszélyes dolog egy ilyen széria indítása, hiszen nyilván nem azok az emberek fognak beszámolni a csodáról, akik a rövidebbet húzták egy-egy ilyen váltáskor. Az olvasónak az a tévképzete támadhat, ami egyébként Magyarországon amúgy is jellemző: odakint minden könnyebb, jobb, boldogabb.

Egy országra nem a nemzetközi helyzet és nem a történelem elrendelése mondja ki a halálos ítéletet, hanem az emigrációt választó fiataljai. Az elit feladata, hogy erősítse az ország azon értékeit, melyek reményt adnak a maradásra. Sajnos hosszabb ideje ennek az ellenkezője történik.

Benei Péter fenti bevezetőjét olvasva hosszú percekig csak ültem megdermedve. Lassanként belegondoltam, hogy mi is történik idehaza, s ami még fontosabb: mire lehet számítani, mik a kilátások? Miközben ezen agyaltam, úgy döntöttem, továbbolvasom a cikket – Benei épp erre adott egy lehetséges magyarázatot.

Miért dönt úgy egy fiatal, tehetséges és sikeres magyar, hogy más országban kezd teljesen új életet? Legtöbben azt a választ adják, hogy a pénzügyi okok miatt: jobbak a fizetések. Ez igaz, de indoknak kevés. Csupán a teljes kilátástalanság esetén lesz az emigráció legfontosabb mozgatórugója a pénz.

Kiemelés tőlem. Ha lehetne, három és félszer aláhúznám a kilátástalanság szót
Nézzünk magunkba őszintén, vajon ki az, akit soha egyszer sem szédített meg a Bajorországból, Kanadából vagy az USÁ-ból hazalátogató ismerős, rokon beszámolója a kinti csodás lehetőségekről, a tejjel-mézzel folyó Kánaánról, a kedves egyszerűségről, ahol dolgozni nem kell, de dől a pénz és ezen felül mindenki boldog, a kutyák vécébe szarnak és illatosat. Meghallgattuk a mesét, elosztottuk hárommal, majd gyököt vontunk, de még így is igen csábító lehetőség maradt. A mérleg másik oldalán ott volt a család, a barátok és – talán egyesek most nevetnek egy nagyot – a Haza, az Otthon érzése. Talán nem csak egyesek nevetnek az utóbbi kettőn, talán már én is, nem tudom.

Two

Vajon változott valami az elmúlt években a fiatalság jövőképével kapcsolatban? Betudható-e minden a válságnak? Fájnia kell-e az ország józanabbik felének az, ami a részegebbiknek fáj? 
A családvállalás a vadvízi evezés szintjére került. Ha szerencséje van, nem süllyed el az ember. Könnyedén szeretném eldönteni, hogy a Hírcsárdát vagy az Indexet olvasom. Hiszem, hogy egy értelmes országban nem mosódhat össze a kettő.

A közélet végletesen szürreális hírekkel van tele. Az egyszeri újságolvasó, de még a rutinosabbak sem tudják néha eldönteni, hogy a hivatalos kormányzati kommunikációt vagy egy vicclapot olvasnak.

A legrosszabb az egészben az, hogy valószínűleg mindenfajta megoldás elkésett és hiábavaló. Ha már egy ilyen posztot írtam, illene azzal befejeznem, hogy mindennél fontosabb lenne, hogy ezt a növekvő elvándorlási tendenciát megállítsuk, hogy itthon tartsuk a fiatalokat és a friss diplomásokat, a felnőtt életüket épphogy elkezdő adófizetőket. Csak hát ott, ahol a társadalom két fontos pillére, az egészségügy és az oktatás is romokban hever, erre se energia, se pénz nincs. A politika kötelező megfelelés a minősítő cégeknek, az IMF-nek, az EU-nak, a piacnak, majd végül és utolsó sorban az itt élő embereknek. Szeretném hinni, hogy az ország polgárai ezt a kettős/hármas helyzetet érezték, amikor a jelenlegi vezetőknek teljes szabadságot, 2/3-os többséget voksoltak két éve. Nem kis feladat.

Elég önző viszont az individuum ahhoz, hogy az egész ország helyett első körben csak a saját és a szerettei jövője érdekelje, s ezen cél elérésében opcionálisan helyet kaphat a külföldi élet lehetősége is. Az vesse az első követ, aki.

Benei Péter cikke itt érhető el teljes terjedelmében.
Fotó: dehir.hu

Vége lesz-e a világnak?

Grundaktiv_vilagvege

Ha vége is lenne holnap a világnak, én ma mégis ültetnék egy almafa csemetét. 

(Luther Márton)


Az is hazudik, aki szerint 2012-ben világvége lesz, meg az is, aki szerint nem. Az igazság az, hogy nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. Egy dolgot viszont tehetünk: bizakodhatunk. 

Francis Fukuyama egy komplett monográfiát írt Bizalom címmel. Alapos oka volt erre, ugyanis nagyjából hibátlanul felismerte, hogy a jelenlegi világunk egyik legfontosabb alapértéke a bizalom. Ha megbízhatok a velem szemközt álló másikban, akkor még szerződésre sem lesz szükség. Nem kell odautaznom sem. Leszesz? Leszesz.  Bővebben…