Kullancs-teszt

kullancs_grundaktiv-1

Megtaláltam a bőrömben az idei első kullancsomat. Gyakorlott kiszedő vagyok, évente 4-5 ilyen parazitát szedek ki magamból. Ma reggel a feleségem kitalálta, hogy letesztelné a rádióban hallott lyme-teszttel a rohadékot. Én csak tartsak ki, ne piszkáljam, ne szedjem ki, mondta, és elindult a városba.

Aztán hazajött, elmesélte, hogy egyik gyógyszertárban sem árultak belőle. Meg nem is igazán hatotta meg őket a probléma, sem a kullancskiszedő szettet nem említették neki, sem azt a néhány beküldős-kielemzős lehetőséget, amihez szintén hirdetnek szetteket. Izgalmas a valóság, hogyan válik el egymástól az, amiről beszélünk, és az, ami tényleg hozzáférhető. A lyme-teszt ma egy városban nem volt hozzáférhető, úgyhogy a kullancs elhalálozott. Én még nem.

-g-

Csengey Dénes (rádiójáték-tükrözés)

csengey_denes_grundaktiv

Beat, Cseh Tamás, most mi van? Kb. 5×25 perc.

Rádiószínház – “…és mi most itt vagyunk”

Szerző: Csengey Dénes
Szereplők:Szegezdi Róbert, Nagy Péter
Zenéjét szerezte: Bujdosó János
Hangmérnök: Bartha Roland
Rádióra alkalmazta: Kernács Péter
Rendezte: Cserhalmi György (2013)
A felvétel a Thália Színházban készült, 2013-ban.

A felvétel  a Magyar Rádió tulajdona.

Vitték, vitték

Grundaktiv_Vilaghaboru

Néhány évvel ezelőtt láttam egy beszélgetést a Duna Tv-n. Egy szobrász és valamilyen szakértő arról vitatkoztak, milyen szobrokat volna egyáltalán érdemes készíteni, kiállítani, és ha már kiállítjuk, hova állítsuk, egyáltalán. Járom, és nem csak járom, figyelem az országot (amazt is, emezt is). Ezek a világháborús emlékművek gyakran felbosszantanak, minek ez a sok emlékmű, ahová lépek, ott emlékmű terem.  Bővebben…

Dusev-Janics Natasa

Janics

Külföldre költözött magyarok történeteit mutatja be a HVG új sorozatában. Az emigrálást választó hazánkfiai saját élményeikről, hogyanokról, miértekről mesélnek, benyomásaikat saját, blogposztra hajazó szövegként publikálják, amikhez bárki hozzászólhat, kapargathatja, köpködheti. Nem mennék bele, hogy mennyire veszélyes dolog egy ilyen széria indítása, hiszen nyilván nem azok az emberek fognak beszámolni a csodáról, akik a rövidebbet húzták egy-egy ilyen váltáskor. Az olvasónak az a tévképzete támadhat, ami egyébként Magyarországon amúgy is jellemző: odakint minden könnyebb, jobb, boldogabb.

Egy országra nem a nemzetközi helyzet és nem a történelem elrendelése mondja ki a halálos ítéletet, hanem az emigrációt választó fiataljai. Az elit feladata, hogy erősítse az ország azon értékeit, melyek reményt adnak a maradásra. Sajnos hosszabb ideje ennek az ellenkezője történik.

Benei Péter fenti bevezetőjét olvasva hosszú percekig csak ültem megdermedve. Lassanként belegondoltam, hogy mi is történik idehaza, s ami még fontosabb: mire lehet számítani, mik a kilátások? Miközben ezen agyaltam, úgy döntöttem, továbbolvasom a cikket – Benei épp erre adott egy lehetséges magyarázatot.

Miért dönt úgy egy fiatal, tehetséges és sikeres magyar, hogy más országban kezd teljesen új életet? Legtöbben azt a választ adják, hogy a pénzügyi okok miatt: jobbak a fizetések. Ez igaz, de indoknak kevés. Csupán a teljes kilátástalanság esetén lesz az emigráció legfontosabb mozgatórugója a pénz.

Kiemelés tőlem. Ha lehetne, három és félszer aláhúznám a kilátástalanság szót
Nézzünk magunkba őszintén, vajon ki az, akit soha egyszer sem szédített meg a Bajorországból, Kanadából vagy az USÁ-ból hazalátogató ismerős, rokon beszámolója a kinti csodás lehetőségekről, a tejjel-mézzel folyó Kánaánról, a kedves egyszerűségről, ahol dolgozni nem kell, de dől a pénz és ezen felül mindenki boldog, a kutyák vécébe szarnak és illatosat. Meghallgattuk a mesét, elosztottuk hárommal, majd gyököt vontunk, de még így is igen csábító lehetőség maradt. A mérleg másik oldalán ott volt a család, a barátok és – talán egyesek most nevetnek egy nagyot – a Haza, az Otthon érzése. Talán nem csak egyesek nevetnek az utóbbi kettőn, talán már én is, nem tudom.

Two

Vajon változott valami az elmúlt években a fiatalság jövőképével kapcsolatban? Betudható-e minden a válságnak? Fájnia kell-e az ország józanabbik felének az, ami a részegebbiknek fáj? 
A családvállalás a vadvízi evezés szintjére került. Ha szerencséje van, nem süllyed el az ember. Könnyedén szeretném eldönteni, hogy a Hírcsárdát vagy az Indexet olvasom. Hiszem, hogy egy értelmes országban nem mosódhat össze a kettő.

A közélet végletesen szürreális hírekkel van tele. Az egyszeri újságolvasó, de még a rutinosabbak sem tudják néha eldönteni, hogy a hivatalos kormányzati kommunikációt vagy egy vicclapot olvasnak.

A legrosszabb az egészben az, hogy valószínűleg mindenfajta megoldás elkésett és hiábavaló. Ha már egy ilyen posztot írtam, illene azzal befejeznem, hogy mindennél fontosabb lenne, hogy ezt a növekvő elvándorlási tendenciát megállítsuk, hogy itthon tartsuk a fiatalokat és a friss diplomásokat, a felnőtt életüket épphogy elkezdő adófizetőket. Csak hát ott, ahol a társadalom két fontos pillére, az egészségügy és az oktatás is romokban hever, erre se energia, se pénz nincs. A politika kötelező megfelelés a minősítő cégeknek, az IMF-nek, az EU-nak, a piacnak, majd végül és utolsó sorban az itt élő embereknek. Szeretném hinni, hogy az ország polgárai ezt a kettős/hármas helyzetet érezték, amikor a jelenlegi vezetőknek teljes szabadságot, 2/3-os többséget voksoltak két éve. Nem kis feladat.

Elég önző viszont az individuum ahhoz, hogy az egész ország helyett első körben csak a saját és a szerettei jövője érdekelje, s ezen cél elérésében opcionálisan helyet kaphat a külföldi élet lehetősége is. Az vesse az első követ, aki.

Benei Péter cikke itt érhető el teljes terjedelmében.
Fotó: dehir.hu