Válság a Wall Streeten (film)

Végre egy remek film! A mostani világválság kirobbanását és annak körülményeit, az arra adott reakciókat boncolgatja az Andrew Ross Sorkin könyve alapján készült adaptáció. 
Eredeti nyelven Too Big to Fail néven jelent meg.

Sorkin azt vizsgálja, hogy az Egyesült Államok fő pénzügyi szakemberei miként próbálták megmenteni a bukástól nemcsak önmagukat, de az amerikai gazdaság egészét. Mindezt egy olyan mértékű pénzügyi válságban, amilyenre az 1929-es nagy gazdasági világválság óta nem volt példa. Az új évezred elején virágzott a tőzsde, szárnyalt az ingatlanpiac. 

Egy pillanatra sem unalmas, nem veszünk el a mély pénzügyi részletekben, ugyanakkor egyértelműen kiderül, hogy makrogazdasági szinten milyen döntések előzték meg a válság kirobbanását. Ha figyelmesen követjük az eseményeket, akkor az is jól látszik, hogy a mainál ezerszer rosszabb helyzet is kialakulhatott volna pillanatok alatt. Nagyon ajánlom, tényleg.

Tirol

Img_9700

Valószínűleg csak illúzió, hogy az előnyösebb számokkal jellemezhető helyek boldogabbá teszik az embert. Valószínűleg az évi több turistával büszkélkedhető városok nem okoznak sokkal nagyobb esztétikai élményt, és valószínűleg a magasabb hegyek vagy a zöldebb fű nem vonják automatikusan maguk után az élvezetesebb túrát. A szépséget ugyanúgy megtalálhatja bárki egy magyar város legrégebbi utcái között, és a Mátrában ugyanúgy lehet komoly (sokszor sokkal nagyobb) élményekkel gazdagodni, mint ahogy többezer méteres hegyek között is. Valamiért azonban talán mégiscsak érdemes világot látni. Érdemes elmenni messzibb helyekre, érdemes beszélni az ottani emberekkel, érdemes bepillantást nyerni az életükbe. Nem is tudom, hogy miért. Talán inkább csak remélem, hogy érdemes.

Bővebben…

Note

Popper

"A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene beírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!" 

Popper Péter

Megérkeztem Európába

Grundaktiv_budapest_bkv

Nem is tudom, hány éve hallgatom a sirámokat arról, hogy a BKV-nak sürgős anyagi segítségre van szüksége, különben csődbe megy a főváros. Mindig is úgy gondoltam, hogy a BKV-t szándékosan azért üzemeltetik, hogy nekem rossz legyen. Hogy azért van az egész kóceráj, hogy ne legyen helyette valami jobb. Valahányszor megveszem a jegyet, próbálok arra gondolni, hogy nem egy lyukas vödörbe szórom a pénzt. Hanem. Hanem hogy ettől valami jobb lesz. Nem tudom, jobb lett-e ettől, de ma csoda történt.

Azzal kéne befejeznem ezt a posztot, hogy európai városban eleve nem történik olyan rendszeresen velem, hogy közli a hangszóróember a céltól hat-hét megállónyi távolságra: végállomás. De ez alapvetően egy pozitív kicsengésű poszt lesz, ezért ennek a bekezdésnek az elejére tettem ezt a mondatot.

Háromnegyed ötkör keltem, velem nem lehet csak úgy szórakozni! Nem sokkal nyolc előtt megérkezett a buszom a Népligetbe, ahol a szokásos újságárustól megvettem a két narancssárga vonaljegyet (a többieknek kellemes sorbanállást kívánok a kis ablakoknál), és a szokásos módon felszálltam a kék metróra. A hármasra. Odébbmentünk egy megállót, és akkor közölte az égi szózat, hogy ennyi volt, finito, lehet tiplizni. Én meg csak szorítottam a devalválódott narancssárga cetlit. Ennyi? Ilyen egyszerűen megfosztottak a pénzemtől? Azt már nem! Vonaljegyem egy metrópótló buszért! A felszínre érve úgy két-háromszáz másik broilercsirkével várakoztam a metrópótló buszra, és amikor a második ment el úgy, hogy gyakorlatilag esélyem se volt felkeveredni rá… Akkor hirtelen a semmiből ott teremtem a Keleti Pályaudvar aluljárójában. Odamentem a jegyárusítóhoz, és a tények közlése után – miszerint engem egy állomás megtétele után leparancsoltak a drága metróról – elmondtam, hogy folytatni szeretném a megkezdett utazást az érvényesített jegyemmel. A szokott módon. Hogy menjek a forgalmi irodához. Mentem. Elmontam. A hölgy nézett egy darabig, és olyasmi történt, amit magyar ember ritkán tapasztalhat bárkivel szemközt állva: láttam rajta, hogy a megoldáson gondolkozik. A kollégája kijött a kedvemért, együtt mentünk oda a mozgólépcső tetején álló ellenőrökhöz. Hogy mivel a kék nem jár, ezért ez most átszállásnak minősül. Igen, pontosan ez az a mentalitás, amit Európában tapasztaltam: amikor a problémámat úgy oldják meg, hogy még mosolyognak is hozzá. Nagyon apró momentum volt ez, de számomra azt mutatta, hogy jó irányba is változnak a dolgok.

-g-

KÖKI Terminál

A Kőbánya-Kispest metrómegállónál nyílt Budapest 19327. plázája, ami már önmagában is fantasztikus esemény (nem), de az, hogy át is mentünk rajta, amikor koncertre tartottunk arra késztet, hogy írjak róla. Eme körmönfont bevezető után akkor térjünk is a tárgyra. Éhesen érkeztünk, ezért azon túl, hogy gyakorlatilag kötelező ezen a szaron valamilyen módon áthaladni a metró után, mi terveztük is a bejutást: le akartuk rabolni valamelyik gyorsétteremláncot étkezési utalványok  pultra helyezése után.

Ha a bevásárlóközpont gyakorlatilag teljesen kihalt szombat este 19 órakor is, akkor szerintem joggal merül fel bennem a kérdés: mikor nem? Fájjon azonban emiatt az üzemeltetők feje, mi csak mentünk és jöttünk… volna, ha minden a terv szerint halad. Nagyjából 19:20-ra végeztünk a teendőkkel, s szerettünk volna kijutni. Nyolc órára voltunk hivatalosak a közelben egy laza unplugged-ra, s nem túlzok: éppen beestünk 20 előtt, mert annyira jól van kialakítva az egész köki üzletközpont, hogy nem látod merre van a kijárat. Fél órán keresztül bolyongtunk, a biztonsági őrök és plázás alkalmazottak egymással ellentmondóan igazítottak útba, noha teljesen világosan definiáltam, hogy mit szeretnénk. Négyszer hangzott el ez alábbi beszélgetés valamilyen formában:

– Elnézést, szeretnénk innen kijutni.
– Hova?
– Ki innen. Nem kocsival, nem a metróhoz, csak ki az utcára. E-l i-n-n-e-n.
– Ja értem, arra kell menni.

És mi arra mentünk. Négyszer, négy külön irányba, láttunk teszkót is, obit is, jól be is obiztuk az egész kérdéskört. Mert nem ám egyszerű kijáratok vannak, hanem kijárati folyosók, ahol vagy van utcára néző ajtó, vagy nincs. 20 perc után arra gondoltam, hogy lemegyünk a parkolóházba és KISÉTÁLUNK a garázsból.  Nem eszik azonban olyan forrón a kását, saját plázás alkalmazott állt őrt a garázsban is, aki felvilágosított, hogy ezt nem. Úgyhogy nem.

Végül kijutottunk a szabadság mámorító ízével a szánkban. Csodálatos volt érezni a friss, szmogos, olajos budapesti levegőt. Visszatekintve még láttam az utca felé is sárgán világító OBi feliratot, s arra gondoltam: ide soha többet.

Rajzfilm a pénzügyi válságról

Olyan, mintha Tóta W. Árpád csinálta volna a matériát. Einstein atombombát talál fel benne, meg lehetne sorolni, ennek ellenére ajánlott. Kis összeesküvés-elmélet, csipetnyi ténnyel meghintve, de egy nagy igazságot azért elmond: ne vegyél fel hitelt, ha nincs miből törleszteni. Ahogy Sándor Mária mondta mindig: józan paraszti ésszel, gondoljunk csak bele!

Az sem lehet véletlen, hogy a YouTube a Zeitgeist-ot ajánlja közvetlen a megtekintés után. Azt látta már valaki? Állítólag a vetítésnek és csúsztatásoknak egy olyan magas iskoláját mutatja be, amire nagyon rég nem volt példa és arra sem méltó, hogy egyáltalán reagáljon rá, vagy beszéljen róla az ember. Meglátjuk, előbb-utóbb arra is sort kerítek. Esetleg együtt is megnézhetnénk, aztán Skype-on megvitatnánk egy erős Grundaktiv podcast keretében. Alszom még rá egyet.

Devizahitel után köpönyeg

Arrow

Keleten a helyzet változott

Szerettem volna a jelenlegi helyzetről beszélgetni már korábban is, de nem vitt rá a lélek, hogy bedobjam ezt a nagyon is aktuális, az országot és annak jövőjét talán az egyik legnagyobb mértékben befolyásoló témát; épp azért, mert olyan szinten osztja meg az embereket a kérdéskör, s olyan indulatokat szít, amelyeknek nem feltétlenül a Grund hasábjain a helyük. Bízom azonban abban, hogy értelmiségi, magát kontrollálni képes fiatalokként leszünk olyan ügyesek, hogy nem harapjuk el egymás torkát.

Szalay-Berzeviczy Attila (egyetemi szakközgazdász, volt tőzsdeelnök, a UniCredit Group (Milánó) ügyvezető igazgatója, a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) elnöke, a Magyar Vívószövetség társelnöke) írt egy igen jól összerakott cikket A nagy bankrablás címmel, amit mindenképp elolvasásra ajánlok. Többek között a görög helyzet lehetséges következményeit fejti fel, s számára egyértelmű, hogy a dolgok mostantól lineárisan, egyenes mederben haladva történnek. Az eseményfolyam fontos mérföldköve lenne, hogy a majdani görög államcsőd a már amúgy is halott eurón és a megroggyant bankrendszeren keresztül tovagyűrűzik a közép- és nyugat-európai országokba, ahol szétterjed.

A probléma az, hogy ebben az esetben ez a katasztrófa nem tud megállni a görög határon, hanem óriási gyorsasággal és lendülettel tovagyűrűződik majd a teljes euró zónában, Európában és végül megrázza az egész világot. A fertőzés terjedési csatornája természetesen egy ilyen forgatókönyv esetében is ismét a bankrendszer lenne. Ugyanis a nemzetközi bankok a Görögországban elszenvedett több száz milliárd eurós tőkevesztésükön túl azonnal zárolni kényszerülnének más bankok hitelkereteit, amelyeknek jelentős közük van olyan országokhoz, ahol – a befektetői várakozások szerint – a görög mennykő újra lecsaphat.