Balatonőszödön őszül a magyar
Isti - 2007. május 29. 20:38

torta.JPG

Romlott narancsos tortán enyhén hervadt szegfű, mögötte egy lángoló gyertyát elfújni próbáló, mindent megcsináló akaratos kisgyerek. Okosabb és szebb ez a fiú bárkinél, legalábbis az előtte márkás fényképezővel kattintgató nagy család szerint. Az valahogy nem érdekli őket, hogy a gyertya lángralobbantotta az egész lakást. Majd a fiú eloltja, egy viaszdarab nem csinálhat oly nagy kárt.

Nem a viasszal van itt a baj, hanem azzal, hogy papírból van a ház. Jópár éve papírból építkeztek, ami keményfából vagy más tartós anyagból volt, azt privatizáltátok.
Egy év, nagy idő, de nem történt semmi, előrelépés végképp nem. Láthattunk egy TV-ostromot, rendőri túlkapásokat, még több rendőri túlkapást.

Eközben hatalmas pénzek mentek el mindkét tábor részéről arra, hogy ilyen és ehhez hasonló manipulatív összeállítások készüljenek. Mert mindent meg lehet magyarázni, elvégre az éremnek két oldala van, az átlagpolgár pedig azt hiszi el, amit el akar, főleg ha adnak alternatívát mindenre.

Már Morpheus is megmondta a Mátrixban: Vannak dolgok, amik változnak, vannak, amik nem. Ekkora blőd közhelyet, ugye? De ha ideillik miért ne.
Teljesen felesleges dolog példának okáért a Heti Választ olyan címlappal lehozni, hogy “Gyurcsánynak VÉGE“. Lószart, mama.

Kétféle problémamegoldás létezik, mindkettőhöz szavazni kell. Egyikhez 2010-ben, a másikhoz a tetőről. És hogy Einsteintől is idézzek: az utóbbiban nem vagyok biztos.



Isti legutóbbi írásai

A témához kapcsolódó egyéb anyagok
Kategória: bölcselet, hírek, társadalom | 3 hozzászólás


3 hozzászólás »



  1. ScytheNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. május 29. @ 21:36
    Válasz erre a hozzászólásra

    Én meg az előbbiben nem vagyok biztos, mert már tökig vagyok a pingpongozással.





  2. PNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. május 29. @ 21:53
    Válasz erre a hozzászólásra

    És az utóbbiban igen? Hát Miért nem teszed meg?





  3. ScytheNo Gravatar
    Hozzászólás ideje: 2007. május 30. @ 18:27
    Válasz erre a hozzászólásra

    Azért nem mert nekem csak a monitor mögül nagy a pofám ám!



RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Amiket használhatsz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Grundaktív 2007-2009. - minden jog fenntartva