Isti - 2007. augusztus 17. 02:00 Ne gondold, hogy minden tudsz a témáról! Ismered a formáit, a lehetséges színeit, az állagot? Ugye, hogy nem.
A könyv gyerekeknek készült, s ha beleolvasol rájössz, hogy nem a gusztustalanság az, ami eszedbejut. Sőt, ez talán meg sem fordul a fejedben, persze kicsit finoman bánok a kijelentésekkel, hiszen csak a letölthető pdf mintaverzióból tájékozódtam a kötetről. Jót lehet derülni rajta az biztos, de ki az író, mit lehet tudni róla? Van más könyve is?
Pernilla Stalfelt svéd író-illusztrátor 1962-ben Örebroban született. Kultúratudományt, művészetet tanult, és óvodáskorú gyerekekkel foglalkozott. Ma a stockholmi Modern Művészetek Múzeumában dolgozik múzeumpedagógusként, foglalkozásokat tart gyerekek számára. 1997-ben első könyvéért (Hajkönyv) elnyerte a legfontosabb, svéd illusztrátoroknak adható kitüntetést, az Elsa-Beskow díjat.
Könyvei több százezer példányban jelentek meg, és hamar lefordították az európai “gyerekbarát országok” nyelveire, dánra, hollandra, norvégra, angolra, németre, spanyolra és katalánra is.
További érdekes témákról is tabuk nélkül tud írni, azokat is érdemes lehet elolvasni. (Halál könyv, Szeretet könyv, stb.)
Isti legutóbbi írásai
A témához kapcsolódó egyéb anyagok
- Tudósítás az árvízi védekezésről
- Nem elég pontos a GMail
- Repülő banán Texas felett
- Zenemegosztós jóság
- Android
Poetice
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 11:55
Válasz erre a hozzászólásra
Nekem megvan, érdekes.
Poetice
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 13:15
Válasz erre a hozzászólásra
Megtalátam a neten:
http://paulbig.extra.hu/kakikonyv/kaki.html
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 14:46
Válasz erre a hozzászólásra
Poetice: Köszi, na mostmá’ mindenki tájékozódhat!
matyiGo
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 20:56
Válasz erre a hozzászólásra
pfff…. hát ez nagyon beteg, szerintem ez egy perverz kezdeményezés, mi szükség van arra megbeszéljük azt is ami mindenki számára világos. 1 lelőjük a poént, 2 hát ez nagyon szar…. mármint hogy lehet szarból pénzt csinálni.
ennek legalább annyira van értelme mint a buzi felvonulásoknak, semmi szükség rá, de tényleg.
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 21:09
Válasz erre a hozzászólásra
matyiGo: Ha mindenki számára világos, akkor miért lövi le a poént?
Vajon véletlen, hogy van, aki tud ezen nevetni más meg nem? Szerintem nagyon komolyan bennevan a dologban a mai modern társadalom tabu(téma)-kezelése is, gyaníthatóan erre (is) próbálja felhívni az írónő a figyelmet. Nem feltétlen a kakikönyvre kell gondolni, hanem mondjuk a Szeretet vagy a Halál Könyvre.
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 21:30
Válasz erre a hozzászólásra
Nem értem.
b3ck
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 21:35
Válasz erre a hozzászólásra
Igen ebben lehet valami.
Scythe
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 17. @ 22:44
Válasz erre a hozzászólásra
Azoknak a gyerekeknek szól, akik még nem szartak.
Jack
Hozzászólás ideje: 2007. augusztus 18. @ 05:20
Válasz erre a hozzászólásra
A vége tetszik, mikor papa mama és imre bácsi nézik, ahogy bírkózás közben hol hol szellentenek a meztelenre vetkőzött srácok-lányok… A szerzőt meg kellene kövezni…