Isti - 2007. október 18. 16:32 
Fizetni vagy ne fizetni, ez itt a kérdés, utóbbiért tüntetett tegnap megközelítőleg 1000 diák a Margit híd budai hídfőjénél. Persze, nyilván senki sem gondolja, hogy meg lehet úszni a “reformot”, így nem a részhozzájárulás ellen, hanem egy HOÖK által benyújtott alternatív tandíjjavaslat mellett álltak ki. Hogy is van ez most?
A BME-n idén már fizetni kell az elmúlt félévben nem teljesített tárgyakért, méghozzá kredit alapon. Egy nem teljesített, de az indexbe felvett kredit nagyjából 1000-1500 Ft-tal terheli meg a pénztárcádat. Ha jól értem, akkor a HOÖK kezdeményezése alapján mindenhol ez lenne a hivatalos eljárás, s ebből bejönne a várt összeg mind az ország, mind pedig az intézmények részére. Emlékszünk, a minisztérium azt szeretné, ha mindenki fizetne, viszont a legjobban tanuló 15% térítésmentesen élvezhetné a felsőoktatás szolgáltatásait.
A gazdasági szekcióhoz nem értek, feltételezem, hogy a FER és a HOÖK tervezetét is jól képzett közgazdasági szakemberek hagyták jóvá, így a számok relevánsok és hihetők. Lévén Magyarországon van 10-15 jó közgazdász, ezeket a számokat vagy elhisszük vagy nem, részleteiben utánanézni úgysem tudunk. A számított befolyó összegek között nincs jelentős eltérés, mindössze a HOÖK nagyobb intervallumot tudott meghatározni.
A minisztérium szerint a diákok ajánlata nem eléggé érzékeny szociálisan, hogy mit értenek ez alatt, nem fejtették ki. Egyebek mellett hozzátették még azt is, hogy ez a megoldás nem motivál, hanem büntet, így hanyagolni kéne. Nem kéne. A büntetés elkerülése motivál, hogy mindenki haladjon a tárgyaival, maradjon egyenesben, s képzett szakemberként hagyja el az épület falait.
“Mi nem egy olyan országban akarunk élni, ahol a felsőoktatás a gazdagok kiváltsága”. – mondta Miskolczi Norbert, a HOÖK elnöke. Én sem.
Isti legutóbbi írásai
A témához kapcsolódó egyéb anyagok
- Lúdas Matyi (színház)
- December 5.
- A kultúrált zenehallgatásról
- Tomcat ki, Fletó be! – Elemzés egy tüntetésről
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. október 18. @ 18:56
Válasz erre a hozzászólásra
Azt gondolom ebből a bejegyzésből nem igazán lehet képbe kerülni sem azt illetően hogy mi a helyzet (pedig én valamennyire képben vagyok), sem azt illetően hogy neked mi a véleményed minderről
Az 1250 Ft/bukottkredit hogy jön a tandíjhoz, illetve a “felsőoktatás a gazdagok kiváltsága” zárószóhoz? Talán ott kell kezdeni, hogy ne tessék elbukni a krediteket, elvégre nem melegedni járunk ide (bocs ha vki mégis
).
Isti
Hozzászólás ideje: 2007. október 18. @ 19:06
Válasz erre a hozzászólásra
Próbáltam nem állást foglalni, de aki ismer, annak ebből a bejegyzésből is átjön, hogy “középpárti” vagyok, tehát az ingyenességet preferálom, de mivel azt lehetetlen gyakorlatban elérni a jelen állás szerint, ezért a HOÖK kredites ajánlatát gondolom megoldásnak.
Nem volt célom a tájékoztatás, lehetett volna itt jönni a táblázatos megoldással, mint ami a híradókban is volt, de azt gondolom, hogy aki ezt a blogot olvassa, az teljes mértékben tisztában van a tandíjmizéria hátterével, ahogy Te is, mint említetted.
Az X FT / kredit úgy jön ide, hogy a HOÖK ezt akarja elérni, nem a globális fizetést.
xstranger
Hozzászólás ideje: 2007. október 19. @ 00:31
Válasz erre a hozzászólásra
BME-n kell a nem teljesitett kreditert fizetni kb a kilencvenes evek vege ota.
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. október 19. @ 00:32
Válasz erre a hozzászólásra
xstranger: aham nos ez az utóbbi pár évben nem így volt
Hidden
Hozzászólás ideje: 2007. október 19. @ 01:15
Válasz erre a hozzászólásra
Inkább egyetemi reformok kellenének! Tanszékeken dolgozók felét utcára kellene rakni, felesleges tanszékeket megszűntetni, képzési formák közül a “nem eladhatót” (akár bölcsészeket) visszafogni létszámban. BME-n pl felesleges az előadások fele, gyakorlatok egy része szintúgy. Miért nem azok fizetnek, akik ténylegesen be is járnak, vagy esetleg szolgáltatásokat vesznek igénybe – mint ahogy most is megveszed a 5-8k forintos könyveket, ha át akarsz menni valamiből. Aki nem koptatja a padot, nem használja a számítógépet, az ne fizessen amortizációt utána. Meg lehet ezt oldani okosban, csak oda kellene figyelni. Kissé régirendszerbeli az, hogy egységdíj van mindenre. Persze hogy kell pénz, de az egyetemen elvileg eladható tudást ruháznak ránk. Miért nem használja ki az egyetem a tudásbázisát pénzszerzésre?!
Isti
Hozzászólás ideje: 2007. október 19. @ 14:58
Válasz erre a hozzászólásra
Haszprus: Nem bizony.
Hidden: Kivitelezhetetlen, adminisztrálhatatlan.
Pengető
Hozzászólás ideje: 2007. október 19. @ 19:54
Válasz erre a hozzászólásra
Hidden, de nem az a cél, hogy arra ösztönözzék az embert, hogy ne járjon be… Bejársz órára, fizess, nem jársz be, ne fizess. Értelmes? Nem fogsz bejárni. És az neked nem jó. (jó, persze, hogy jó!
)És a sulinak se.
Isti “Egyebek mellett hozzátették még azt is, hogy ez a megoldás nem motivál…” Valóban nem. Mivel így kevesebb kreditet fogsz felvenni, hogy biztosan meglegyen, és ugyanúgy tovább fogsz az egyetemen lógni, mint most, amit ugye most is ki kéne kiküszöbölni. Kéne ehhez valami mintatarv-szerinti haladást ösztönző dolog is, így kevés.
De ez tényleg nem reform, hanem “pánikszerű begyűjtés”.
Azt viszont tényleg nem értem, hogy ÖSSZEGBEN a HÖOK javaslata hogyan lehet alternatívája a most bevezetettnek.
Isti
Hozzászólás ideje: 2007. október 19. @ 20:49
Válasz erre a hozzászólásra
Pengető: Ki lehet számolni az eddigi teljesítetlen krediteket alapul véve, s állítólag annyi jön ki, amennyit mondanak.
A másikhoz: nem vehetsz fel sokkal kevesebb kreditet, mert megvan egy felső félévkorlát, amit maximum adott egyetemen tölthetsz.
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. október 23. @ 18:49
Válasz erre a hozzászólásra
Isti: azokat azért visszafogja akik félévente 60 kredittel tolták pusztán mert megtehették
Isti
Hozzászólás ideje: 2007. október 23. @ 21:14
Válasz erre a hozzászólásra
Haszprus: Egy kicsit biztos, de a 60 kreditesek eddig is fizettek, mert simán túllépték a maximális kreditet X félév után.
Haszprus
Hozzászólás ideje: 2007. október 24. @ 04:26
Válasz erre a hozzászólásra
Isti: ezer éve nincs limitálva az államilag finanszírozott összkreditek száma. (lehet hogy bsc-n újra van, nemtom, de nem hiszem)
Isti
Hozzászólás ideje: 2007. október 24. @ 12:08
Válasz erre a hozzászólásra
Haszprus: Akkor BSc-n újra van, mert létezik a korlát. 230 körül egyébként, a mintatanterv szerint pedig 210 kell minimum. Magyarul 20 kreditet bukhatsz ugye, bár már régen volt analízis, tán kivonni még tudok.
Pengető
Hozzászólás ideje: 2007. október 24. @ 23:49
Válasz erre a hozzászólásra
10%-al lehet díjmentesen túllépni.