Az megvan, hogy Kína gazdasága a Sanghaj-Hangzhou mágnesvasút sebességével, töretlenül növekszik? És az, hogy ha lakói elérik a nyugat által propagált általános pazarlási szintet, akkor az kellemetlen hatást gyakorol majd az ökoszisztémára?

Érdekes ország ez a Kína. Volt ott már minden, Mennyei Birodalom, Kulturális forradalom, és egy ideje már magántulajdon is van. Ha kicsit belemegy az ember, sokféle dolgot megtudhat Kínáról, de egy biztos: valódi, egységes képet aligha szerezhet róla bárki is. Egyrészt épülnek a kékablakos felhőkarcolók, másrészt meg ép ésszel felmérhetetlen tömegeket telepítgetnek odébb egy víztározó megépítése miatt. Persze ez már nem egy Belomorkanal, meg különben is, aki a tévéből tájékozódik, az meg is érdemli, hogy zsigerből hülyének képzeljen mindenkit, akinek nincs a kezében a távkapcsoló. Hogy valójában milyen lehet Kína? Sárkányos? Buddhista? Hong Kongos? Tiltott városos? Riksás? Halpiacos? Emeletes? Mosolygós? Háborús? Szegény vagy épp mérhetetlenül gazdag? Folytathatnánk a sort a végtelenségig a szokásos sztereotípiák előcibálásával.

Több könyvet is olvastam már, ami a 20-21. század Kínájával foglalkozik. Elsőként a hivatalos ENSZ-kiadványt, a Világ Helyzete 2007 kötetet említem meg, amely külön tanulmányt szentel Kína és India várható gazdasági fejlődésének. Megtudhatjuk belőle, hogy egyelőre nincs gond, de ha nem segítünk a kétkontinensnyi országoknak, akkor bizony csúnyán megjárhatjuk. A Jangcéra figyelni kell, mert a Jangce jön. Nem vicc tehát, hogy Kínai és Indiai is olyan fejlődést mutat, ami komoly veszélyt jelenthet a jómódban élő nyugat ökológiai lábnyomára, ezért fontos szemmel tartani őket. Értelemszerűen számos szakemberre lesz szükség arrafelé, tehát nem árt megtanulni néhány nyelvet a közeljövőben.

A népszerű irodalom kötetei közül kettőt említek meg, az egyik a 80-as évek közepén készült interjúkötet, a Kínai könnyek, a másik a Tokaji Zsolt által nemrégiben írott Szólítsatok Brad Pittnek című életrajzi áldokumentumregény. Előbbi a Nagy Bumm előtt álló Kína hétköznapi embereinek világát mutatja be, elég siralmas képet festve az akkori életről. A nagyvárosi utcán találomra megszólított emberek gyakran olyan történeteket mesélnek, amitől leesik az ember álla. Kiderül például, hogy nem lehet ám csak úgy beköltözni a városba vidékről, ahhoz előbb találni kell valakit a városban, aki hajlandó a vidékiek életét folytatni, azaz egyszerűen helyet cserélni. Nagyon érdekes és egyben szomorú sztorikat olvashatunk, az emberek pedig csak mesélnek a hihetetlenül alacsony fizetésekről, amiből amúgy se nagyon vehetnek maguknak sokmindent, a beletörődésről, régi szerelmekről. Egy vidéki paraszt házaspár például csak azért utazik a városba, hogy elegye a pénzét. Vannak persze gazdagok is: egy nő teljes örökségét a Csang Cseng, vagyis a Kínai nagy fal megmentésére adományozza, hogy elhunyt szerette nevét felvéssék egy emléktáblára. Úgyse tudna mit venni magának. A Falat pedig a benne lévő értékes építőanyag miatt a katonaságtól kezdve a helyi lakosságig mindenki előszeretetettel bontotta akkoriban…

Tokaji Zsolt könyve némileg vidámabb. Mondhatni helyenként igencsak sírva röhögős. Az ELTE kínai szakos diákja, amíg csak teheti, halogatja a kötelező ösztöndíjas tanulmányi félévet. Végül kénytelen útnak eredni Kínába, ahonnan a könyv szerint igen hamar hazamenekül. A kínaiak kevés kivétellel (például az önmagát látványosan összeverő tolvaj kivételével) rettentő kedvesek az európai emberekkel, így a hosszú szőke hajú Tokaji, azaz Tao-kaj (mert ők mindenkinek kínai nevet adnak – többek között ezért nehéz a kínai történetírókat is olvasni) elsőre szimpatikus lesz nekik. Többmilliós nézettségű tévéműsorokat ajánlanak fel számára, és olyan lemezszerződést, ami még Britniszpírsznek is sok lenne. Egyszer egy tévésorozatban vállal szerepet, és a szemérmes kínaiak szórakoztatására az utcán öltözik át a fellépőruhájába, majd Brad Pitt nevében autogrammot oszt. “Több ezer ilyen autogram után már nem volt olyan vicces.” Közben folyamatosan zabáltatják vele a már-már gusztustalanságig erőltetett tenger gyümölcsei tálakat. A sikátorokban meglopják, a kollégium lakhatatlan, és annyira a küszöbön van a változás, hogy az már gyakorlatilag elviselhetetlen. Egy esetben óriási csörömpölésre lesznek figyelmesek. Hamar kiderül, hogy egy munkás járja a kollégiumi szobákat, hogy hatalmas kalapácsával kiüsse az ablaktáblákat, mert a helyükre a divatos kék üvegek kerülnek majd. A főhös közben marha büszke magára, hogy jó hódítóként az összes kínai nőt a magáévá teszi, akik szemérmesen bár, mégis már-már visszataszító gyakorisággal ajánlkoznak fel neki. Mint a regény végén kiderül, nem Tokaji volt különleges, ugyanis minden férfiismerőse ágyát megjárták az említett hölgyek a rövid ott tartózkodás alatt.

Egy régi, igencsak vaskos könyv is a kezembe került, melyet az orosz P. Vlagyimirov írt Kína különleges körzete (1942-1945) címmel. Az adott korban tehát teljesen hitelesnek számító dokumentum-napló a szovjetek szemével mutatja be a maoista kommunizmusra készülő, ám éppen háborús időket megélő Kínát. Vlagyimirov igazi realista, nem hallgat el semmit, olykor saját rendszerének bírálata is átsejlik a lapokon. Tényleg nem lepődtem volna meg, ha a könyv közepén azt olvashatnánk, hogy a szerző ezen a napon sajnálatos módon megfázott, és a továbbiakban helyettese tudósít. A különleges gazdasági körzetbe visszaszorult kommunistákról érdekes sztorikat olvashatunk. Személyes kedvencem az a találkozó, melyen Mao szakadt öltönyében, mezítláb fogadja a szovjet küldöttséget barlangjában, és mellényzsebéből gyűrött zacskójú Chesterfield cigarettát húz elő. Később kiderül, a szovjet küldöttség iránti tiszteletből adott ennyire a külső megjelenésre. Közben zajlanak a belső harcok, egymás megmérgezése, miegymás. A belső megtisztulás jegyében szinte mindenki feljelenti magát, és önként vonul letölteni büntetését. Borzongatóan izgalmas volt olvasni a gyakran hazagondoló Vlagyimirov naplóját.

Most pedig a China Intercontinental Press által kiadott Ethnic cultures of China sorozatot ismertem meg, amely az emberi jogok kapcsán olyan gyakran bírált ország kisebbségi és etnikai kultúráját mutatja be. A magyar viszonylatban is kirívóan igényes kötetek nyilvánvaló jelzésértékkel bírnak felénk: számukra igenis értéket jelent a kisebbségek létezése, azok kultúrája is. Angolul és kínaiul sikerült hozzáférni a kiadványokhoz, értelemszerűen az angol nyelvűeket olvasom. Legutóbb épp a Totemizmus és az Orvoslás részeket lapozgattam. Érdekes írások, igényes fogalmazás, jó képanyag jellemzi őket. És ami legfontosabb: tudnak újat mondani.

Persze az ember sokat hall Kínáról. Tanulmányaiból, a médiából rengeteg fontos információ átjön. Az általam említett könyvek – az utoljára említett sorozat kivételével – általában nem éppen kedvező színben tüntetik fel a Nagy Sárkányt. Most elég bekapcsolni a tévét, és 430-cal száguldó levitációs mágnesvasutat, olimpiai csarnokot, csodás épületeket és épülő városokat láthatunk. Az emberek szép ruhában járnak, mindenki kezében bevásárló szatyrok. Gyakran elmondják azt is, hogy 150-200ezer forintból már 14 óra alatt eljuthatunk Sanghaiba. Akár a háztetőkön hajnalban tajcsicsüant gyakorló emberek, az olcsó és minőségi áruk, rohamosan fejlődő gazdasági élet, vagy bármi egyéb vonzza oda a nyugati látogatót, biztos vagyok benne, hogy különleges világ tárulhat fel az utazó előtt.

Gergo