A Soutien Gorge két minimál electronica szerzeményét küldte át nekünk, mi meg meghallgattuk. Zenekritika következik.

A Soutien Gorge a magyar electronica szféra egyik igen érdekes formációja. A két zenész, Hargitai András és Potys Róbert közös munkájából születő Soutien Gorge albumok jellegzetesen dallamcentrikus minimál stílust képviselnek. Szerzeményeikre jellemző a prózai szövegbetétek használata, amelyeket általában vagy valamely populáris kontextusból (tévésorozat, vízállásjelentés) emelnek át a tágabb zenei térbe, vagy műalkotásokból (filmek, versek) ragadják ki őket. Az ő zenéjük kísérletezés: az egyes hangok és a kész dallamok tényleges megteremtése. Számaikból egyfajta naiv és humoros hozzáállás tükröződik vissza, ami a lassú témákat mégis élmény hatásúvá teszi a hallgató számára.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Be kell vallanom, hogy az érdeklődve szemlélődésen túl soha nem foglalkoztam igazán elmélyülten az elektronikus zenével. Maga az elektronikus zene annyira divergens kategória, hogy a kívülálló számára igencsak nehéz eligazodni benne, és megtalálni a valóban érdekes, értékes szerzőket. Az a meglepő a Soutien Gorge-ban, hogy naivságát nyíltan felvállalja, és nem esik abba a hibába, hogy táncoltatós vagy agycsavaró, azonnal berobbanni és hatni akaró szimfóniákat dobáljon össze. Az egyes hangok mindig a dallam szolgálatában állnak, és sosem akarnak önmagukban érdekessé válni, nincs az embernek olyan érzése, hogy “na ezt figyeld, ez itt mekkora”. Ha képszerűen kéne megfogalmazni, akkor nem jutunk el a kezdőrúgástól a gólig, hanem csak a folyamatos játék van zenei pályán. Formailag szerencsés, hogy emellett mégis megtartották a dalszerű struktúrát, és íve van a számoknak.

Erre a mostani mp3 lemezre két track került fel, a Szerelmes nóta, és a Délutániád. Amit az előbb a naivságról leírtam, az ezekre halmozottan igaz. A Szerelmes nóta már a szöveg témájában is bájos: “Van nekem egy virágom, azt neked adom, jó? Én úgy hívom, hogy gondoljrám virág.” Semmi komolykodás, néha egy kis feszültségkeltés a dobokon, de a szintik végig lebegősek, és a basszustéma is játékos hangulatot hoz. Számomra az utolsó néhány másodperctől lesz különleges ez a szám, ugyanis a tetőpont után szépen lassan elfogy a zene, csak a lecsupaszított alapdallam marad meg. Épp a mélységek vesznek el (dobok, basszus), és ezek után egészen más újra visszanézni erre a gondoljrám virágra. Az zenei megoldásokról és az alaphangulatról is a 90-es évek végi, 2000-es évek eleji space lemezek ugrottak be, ami nálam különösen jó pont.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

A Délutániád sokkal szélsőségesebb, undergroundabb zeneiséget képvisel. Sötétebb, komplexebb struktúrát és valahogy feltűnőbb ismétlődést kapunk. Engem a basszustéma gagyisága kimondottan zavar benne, nagyon furcsa emellett a dubos dobokra és a folyamatosan érkező flessekre figyelni. Olyan az egész, mint a lassú felhőmozgást bámulni egész délután, és akkor egyszerre csak megérkezik a “zápor, zivatar, jégeső, felhőszakadás”. A korai vegytisztaságot hamar felváltja a karcosabb hangzás, amit szerintem kár volt egy hirtelen lekeveréssel elrontani. Maguk a témák nagyon jók, érdekesek, és talán épp attól lesz kicsit feszültségkeltő végighallgatni a Délutániádot, hogy érezzük, sokkal dögösebben is oda lehetne csapni ezt az egészet egy space-rock zenekarral, effektelt élő dobokkal és határozottabb torzított gitárral.

A Boltfish Recordings gondozásában napvilágot látott kiadvány itt érhető el a SG honlapján.

Gergő