Egy példa a blog-könyv-film kontinuitás visszásságaira.

Az igaz történet annyi, hogy egy new yorki kockairodában dolgozó nő megfőz egy szakácskönyvet az elejétől a végéig. Erről blogot ír. A blog népszerű lesz, kiadják könyvben.  A könyvből aztán király amerikai filmet csinál az a nő, aki a You’ve got mail-t rendezte. Sikersztori, mindenki veszi, olvassa és főleg nézni.

Nagyon divatos lett a főzés, a tévében, az interneten, csapatépítésre is főzni viszik a dolgozóikat a cégek. Ügyes ügynökök áldozata Julie Powell? Írt egy blogot azért – és ezt még a könyvbe is sikerült átmentenie -, hogy az elveszett egyéniségét kicsit helyrehozza és a végén minden jó lett, mert rájött, hogy ő is valaki és nem nyelte el az uniformizált cubical. A filmből ez a motívum teljes mértékben hiányzik. Ott az üzenet az, hogy a hobbidtól is lehetsz híres, hisz Julie Powellnek is sikerült, a tévében is benne volt és a karaktere Meryl Streeppel szerepel egy filmben.

A főzés a másik kérdés, merthogy tulajdonképpen az eszköz maga a “the cooking”. A blogban helyesen el voltak rejtve a receptek, inkább énblog volt, mint gasztroblog. A könyvbe a receptekből kb négy került át, igaz okosan, teljesen megfőzhetőek. A filmben viszont csak egy-két futtában elkapott ételsnitt van, még fel sem fogod, hogy az vajas hal meg boros marhapörkölt, már nincs a képen. Pedig ha a Parfümben megoldották valahogy a szagok és illatok képi megjelenítését, itt sem lett volna nagy kunszt.

Ehelyett a filmben az érzelmi szálakra fókuszáltak. Nagyon vicces, a férfiak mint ideális és örök lelki támasz jelennek meg hihetetlenül szimpatikus karakterekben, mindkettőnek kedves és okos tekintete van, mindenben támogatják a feleségüket. Fordított esetben – ha férfiak lennének a sztori hősei és a nők várnák otthon őket mosolyogva -  a feministák felháborodnának, így nincs háborgás, mert a filmet csak nők nézik.

Ha nem olvastad a könyvet, a film biztos tetszeni fog. Ha nem olvastad a blogot, a könyv biztos tetszeni fog. Anyukáknak ideális karácsonyi ajándék. Ha anyu esetleg gasztroblogger, akkor főleg.
Ilyen formán el lehetne gondolkodni, hogy az egyes blogokból milyen könyv és milyen amerikai film lenne. És hogy akarná-e bármelyik “blogger”, hogy könyvet vagy filmet csináljanak belőle.