Isti - 2007. március 30. 14:01 Mi ez az egész?
A Grundaktív egy fiatal bloggerekből álló közösségi blogtámaszpont, melynek szerkesztői napról-napra egy színes magazin létrehozásán dolgoznak. A magán- és közösségi élet történései mellett társadalmi, politikai, kulturális jelenségekkel is foglalkozó Grundaktív 2007 márciusa óta létezik, amikor a két főszerkesztő, Isti és Gergo összefogásával megszületett a lap. Korábban mindketten blogszerzőként váltak ismertté, illetve Gergo kulturális újságírással is foglalkozott. A magyar blogoszféra prominens oldalain találkozhatunk nevükkel, ám ez részükről soha nem állásfoglalás volt, hanem a szemléletek terének szélesítését szolgálta.
Idővel egyre több szerzővel bővült a Grund, így került íróink közé Barbi, Pizza és Scythe. A nevük alatt szaporodó posztok és hozzászólások száma mutatja, hogy a markáns állásfoglalások és vélemény-nyilvánítások mellett szükség van a világ pozitív történéseinek, termékeinek bemutatására is. Filozófiánk szerves részét képezi, hogy amennyiben az embereket pozitív hírekkel érjük el, úgy boldogabbá és sikeresebbé tehetjük őket, és ezáltal saját magunk számára is élhető hellyé változtathatjuk a bolygót.
Számos alkalommal adódott példa arra, hogy barátaink, alkotó emberek felkértek bennünket, mutassunk be valami számukra fontosat a világból. Rendszeresen kapunk meghívót koncertekre, filmvetítésekre,
kiállításokra. Örömmel igyekszünk ezeknek a meghívásoknak eleget tenni, és a továbbiakban is nagy örömmel fogadjuk azokat, akik ilyen módon kívánnak egy kis jót csempészni az emberek monitorjára. Minden ötletet, kezdeményezést, összefogást szívesen fogadunk, és minden egyes hozzászólásnak örülünk. Olvasóinknak ajánljuk, hogy iratkozzanak fel RSS-csatornánkra, hogy azonnal tájékozódhassanak új írásainkról.
Jó olvasást, jó híreket kíván:
A Grundaktív
Ha üzenetet szeretnél írni nekünk, akkor küldj egy emailt a grund@grundaktiv.hu címre vagy hagyj egy hozzászólást bármelyik bejegyzés oldalán!
Főszerkesztők
Gergő – írásai

![]()
Egyesek szerint zsidó, mások sváb származást és pannonhalmi diákéveket emlegetnek. 2004 óta foglalkozik könnyűzenei újságírással, 2005 óta ír blogot. Szereti szemlélni a félig kikelt kiscsibéket, ami vidéki származásra utal. Nem csak ír, hanem illusztrál is, ugyanis hobbija a digitális fotózás. Kedvenc témái közé tartoznak a kisemlősök, a hírességek és a könnyűzene. Hirtelen nem tudna elkészíteni három tükörtojást, de elég élelmes ahhoz, hogy letöltsön és kinyomtasson egy receptet, amit bluetack-kel a konyhaszekrényre ragaszt. Mottója: “Ottó kétté.” Szereti a természetet, gyakran tesz rövid kirándulásokat a még létező zöldterületekre, bár állítása szerint lassan a napi öt perc sétához is egyhelyben kell járni. Jelenleg nőtlen, nincs gyermeke. Ötévente egyszer lesz szerelmes. Régen evett mákostésztát, és már nagyon vágyik rá. 2009-es frissítés: rákapott a spenótra. Minden megoldás érdekli!
Korábban számos blogra írt, de megbánta.
Isti – írásai

![]()
Számára a pannonhalmi diákévek nagyon meghatározóak, de a minap épp elgondolkodott azon, hogy vajon saját kölykét odaküldené-e, s arra jutott, hogy nem biztos. Nagyon régóta érdeklődik a matematikai, logikai dolgok után, így alakított ki közelebbi viszonyt a sakktáblával már a hatosztályos gimnázium első éveiben. Szeret megmérkőzni másokkal, de nem csak a sakkban, három évig ugyanis versenyszerűen atletizált(rövidtávfutás, ötpróba). Legnagyobb kedvence mindezek ellenére a futball, amit kis kora óta űz. Jelenleg ezeket már csak hobbiszinten játssza és hájat növeszt hatalmas valagára. Újabban nagyon erőteljes érdeklődést mutat a póker irányában, a barátaival is gyakran csapnak komoly partikat egy-egy üveg szénsavmentes üdítőital társaságában. Szereti még: biciklizés le a hegyről – általában sisak nélkül, de már próbál beszerezni egyet -, mókázás, netezés.
Napjait általában a Műszaki Egyetem épületeiben tölti, ahol mérnök informatikus végzettségre gyúr. Főzni nem tud, mosogatni nem szeret, takarítani kifejezetten utál, megérett a házas életre.
Hosszan tartó, boldog életet jósolt magának.
Szerkesztőink
Barbi – írásai

![]()
1988-ban pottyantotta a Földre a jó édesanyja. Manapság az egri Eszterházy Károly Főiskolán koptatja az iskolapadot – és az idegeit – informatikus könyvtáros szakon. Elmondása szerint ez a szak jól ötvözi a diszkrét kockaságát és a könyvek iránti szeretetét. Szeret/szereti: a birkákat – minden formában; plüss, étel, élőlény…-, a tejfölt, íjászkodni, olvasni, gépjárművet vezetni, plüss mackóval a hasán aludni. Pasiismerete onnan ered, hogy középiskolában az osztályát 19 fiú és 3 lány alkotta, 2 évvel idősebb fiútestvére van, 2004 óta boldog kapcsolatban él. Jellemét illetően: infantilis, lökött, vigyorgós, vicsorgós, kreatív, cinikus, őszinte. Külsőleg két korszak nőideálját egyesíti magában: a reneszánszt és a 21. századit. Reneszánsz alkatilag, és 21. századi magasságilag. Ha látsz bárhol kisországunkban egy colos, vörös hajú, mosolygós lányt, aki vígan trappol, ne nézz rá csúnyán, mert attól megijed.
Kalep – írásai

![]()
Nyelvész, kutatja a holland és a német szóképzés kapcsolatát, közben ezeket a nyelveket tanítja is. Irodalmár akart lenni, de direkt és indirekt lebeszélték róla. Nagyon szeret olvasni, irodalomról okoskodni kevésbé. Szabad idejében verset énekel és ezzel végigturnézza az országot (legalábbis így érzi). Sokat utazik, főleg a két célnyelv országaiba és már egyáltalán nem fél a repüléstől, mert látta, hogy a pilóták felszállás előtt körbejárják a gépet, benéznek mindenhová és kezet ráznak a csomagpakolókkal és a karbantartókkal, megpaskolják az ajtó oldalát és meguzsonnáznak a pilótafülkében.
Kicsu – írásai
Kicsit újságíró, közepesen sötétzöld és nagyon pécsi. Tizenhat évesen kezdett Kispált hallgatni, állítása szerint ekkor született meg a legjobban. Könyveket ennél valamivel régebb óta olvas, továbbá előszeretettel néz filmeket, főz, a tűz körül üldögél, olykor tüntet, esetleg Angliába utazik. Általában nyitott ablaknál alszik. Neméhez képest szalongeek, ha nagy lesz, alternatív közgazdász szeretne lenni. A laptopján stickert tart “Tudsz jobbat, mint a kapitalizmus?” felirattal. Tud, vagy legalábbis tudni fog.
Pizza – írásai

![]()
Nem csak tükörtojást, hanem rántottát is nagy magabiztossággal tud készíteni. Ő is Pannonhalmára járt, élete eddigi legjobb hat évének tartja. Erősen nemzeti érzelmű, gyakran lehet vele találkozni tüntetéseken. Érdeklik a küzdősportok, szabadidejében Krav-Magát tanul. Amikor igazán ráér, a Magyar Vöröskeresztnek szokott önkéntesmunkát végezni, ha pedig mégextrábban ráér, tanulni is szokott, mivel jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának harmadéves mérnök informatikus(BSc.) hallgatója. Kedvenc sorozatai a Prison Break és a South Park, ezekből rendszerint naprakész és minden beszélgetésbe szereti belefűzni az ott hallottakat. Kedvenc együttese a Kárpátia.
Scythe – írásai
![]()
Leggyakrabban tövises bokrok mögött ólálkodik olyan megfontolásból, nehogy azonosítsák őt a rendszer emberei. Remek hazafi, kiváló katona. Bajtársai csak bajuszos Joe-nak szólítják, mert az arcán lévő borosta Kiszel Tünde hónaljszőrét is übereli. Ő az, aki nem szívesen ír magáról az imént említett okok miatt. Több iraki olvasónk jelezte, hogy látták feltűnni a tálib ellenállás élén, almát pucolva csillapította a sebesült antilopok vérzését. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a híresztelést.
Az ENSZ 2003-ban “Ember, aki két szemmel és fikás orral rendelkezik” különdíjjal tisztelte meg.
Vendégbloggerek
Kovacs – írásai
Származása szerint erdélyi. Utálja a hülye embereket, de valahogy mindig megtalálják. Sokat beszél, be nem áll a szája, ezért sokan nem kedvelik, akik viszont igen, azok nagyon. Mindig mindenhez van hozzáfűznivalója és ha téved, azt sem hajlandó bevallani, csak ha már muszáj. Őrült amerikai foci fanatikus, véleménye szerint bukjon minden Steelers rajongó. Imádja a gyomrát, ezáltal a jó kajákat. A helyes étkezésnek az eredménye meg is lett, két méteresre nőtt. Tanulni nem szeret, de sajnos fősulin már kötelező, erősen reméli hogy három éven belül elvégzi. Szereti élvezni az élet minden egyes pillanatát és utál reggel álmosan ébredni.
Márkókusz – írásai
Bemutatkozást még nem kaptunk tőle.
Panyi – írásai
Bemutatkozást még nem kaptunk tőle.
Podi – írásai
Bemutatkozást még nem kaptunk tőle, a 2007-es angliai cserkész dzsemboriról tudósított.
Poetice – írásai
Fontos szerepet játszik az életében a sport, azon belül is kiemelve a foci. Gyermekkora óta üzi ezt a sportágat, egy rövid ideig a helyi SZAC egyesület igazolt játékosa is volt, de rendszeresen leginkább csak hobbi szinten játszik – Szerencsére! – teszi hozzá. Újpest-családba született, így számára nem is volt kérdés, hogy melyik hazai klubnak fog szurkolni. A csapata meccsein többé-kevésbé tiszteletét teszi, s lila-fehér nyelvvel óbégatja a dallamos énekeket. Sok szép és fájó pillanata fűződik ehhez, így lesz teljes az egész. Külföldi kedvenc csapat kizárva, azért néha-néha megnéz pár (jobbnak tűnő) mérkőzést.
A BME harmadéves hallgatója, infó szakon. Lazításként haverokkal sörözget, ahogy a nem éppen elhízásáról híres pénztárcája engedi. Ja, és szívesen megmutatja bárkinek a bélyeggyűjteményét.
Puncsos – írásai
Wikipedista, néha-blogger és amatőr író. Történeteinek kiadója már megvan, a történetek még nem teljesen. Szereti a hasát, más után szaglászni és általában olyat tenni, amit más nem akar vagy nem szeretne. Biztonságszervező menedzser lesz egyszer, addig havi 350 órát dolgozik, és nagyon sokat gondolkodik.
Kipróbálnád magad vendégbloggerként?
Itt minden információt megtalálsz.
A témához kapcsolódó egyéb anyagok